Z(s)eppelin - Az utazás kultúrája

Bosznia-Hercegovina - utazások

Bosznia-Hercegovina Délkelet-Európában, a Balkán-félsziget nyugati felén fekszik. A Jugoszláv SZSZK egyik volt tagköztársasága. Keletről Szerbia, délről Montenegró, 20 km-es partszakaszon az Adriai-tenger, a többi oldalról Horvátország határolja.
1992. április 5-én vált függetlenné, ám az országon belül a szerb, a bosnyák és a horvát etnikum között ellentétek feszültek. A milosevicsi Jugoszlávia beavatkozása a boszniai szerbek oldalán 1992-ben a jugoszláv utódállamok térségének legvéresebb háborújához vezetett.
Az ország mai alkotmányos berendezkedését a háborút lezáró daytoni békeszerződés (1995) határozza meg. Bosznia-Hercegovina két entitásból áll, az ország területének 51%-át kitevő Bosznia-hercegovinai Föderációból, amely bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll, és a közigazgatásilag egységes Szerb Köztársaságból.Mind a bosznia-hercegovinai államnak, mind az entitásoknak a fővárosa Szarajevó, bár a Szerb Köztársaság kormányzati központja a gyakorlatban Banja Luka. A daytoni béke óta az ország nemzetközi ellenőrzés alatt áll, a hatalom az ENSZ-főképviselő (High Representative; magyarul főmegbízottnak is fordítják) kezében összpontosul.
2022-től az Európai Unió tagjelöltje.

Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:

Magánútlevéllel: Igen. Mely útlevélnek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Ideiglenes útlevél: Igen. Csak konzulátus adhatja ki! Különös méltánylást érdemlő (humanitárius, szakmai vagy személyes) okokból az úti okmány érvényessége rövidebb is lehet, mint az alapesetben előírt (az országból való tervezett kilépéstől számítva 90 nap) érvényesség.

Személyi igazolvány: Igen. Mely az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie

Ideiglenes személyi igazolvány: Nem elfogadott

Régi típusú (könyvformátumú) személyi igazolvány: Nem elfogadott

Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: Nem elfogadott

Vízum: Uniós állampolgárok hat hónapos időtartamon belül legfeljebb 90 napig tartózkodhatnak vízummentesen az országban.

Kiskorúak beutazása:
14 és 18 év közötti, saját úti okmánnyal rendelkező kiskorú kíséret nélkül átlépheti Bosznia-Hercegovina határát. A 14 éven aluli külföldi (kiskorú), aki saját úti okmányokkal rendelkezik, átlépheti Bosznia-Hercegovina határát, ha az egyik, vagy mindkét szülő, gyám vagy gondnok kíséri. Egyéb esetben a kísérőnek rendelkeznie kell a szülők (törvényes képviselő) közjegyző által hitelesített szülői hozzájáruló nyilatkozatával, amely az ország valamely hivatalos nyelvén (boszniai/horvát/szerb), tartalmazza a kiskorú és a törvényes képviselő személyi adatait, a kísérő személyi adatait, az országba történő beutazás célját és időtartamát, a felhatalmazás időtartalmát és a felhatalmazó aláírását. A fenti szabályozástól függetlenül javasoljuk azonban, hogy gyermekükkel együtt utazó rokonaiknak, barátaiknak adjanak meghatalmazást, szülői hozzájáruló nyilatkozatot.

Feltöltés dátuma: 2024.01.10.

Friss információk: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/bosznia-hercegovina

Bosznia-Hercegovina területéről eddig négy helyszín került fel a világörökségi listájára.

Mostar óvárosa az Öreg-híddal: Mostar történelmi központja a Neretva folyó völgyében terül el, és már a történelmi előtti időkben lakott volt. A hely az Adriai-tenger és a szárazföld belsejében lévő ásványkincsek közötti kereskedelmi útvonal egyik fontos állomása. A Római Birodalom korából is tártak itt fel leleteket, később a korai középkorban, az 5. és a 6. században templomokat alapítottak a területen. Mai nevén legkorábban 1474-ben említik. 1468-ban török uralom alá került, és a helyi adminisztráció székhelye lett. Határváros volt, védelmi célokat is ellátott, ezért a 16. században erődítményeket építettek, és ekkor készült el az Öreg-híd is a híres építész, Szinán tervei alapján. Vallási és középületeket (szökőkutakat, iskolákat, fogadókat, kereskedőházakat, boltokat, raktárakat és műhelyeket) is emeltek, valamint utakat építettek. Az 1990-es évek háborús eseményei után a kettészakadt városban 1998-ban kezdték meg az újjáépítést nemzetközi segítséggel az Európai Unió irányítása alatt. Az 1993 novemberében összedőlt, a város jelképének számító Öreg-hidat 1998 és 2004 között építették újjá, azóta a megbékélés az együttműködés, a különböző kultúrájú, etnikumú és vallású közösségek egymás mellett élésének a jelképe

Szokoli Mehmed pasa hídja, (Višegrad): A hidat, az oszmán építészet és építőmérnöki tudományok egyik legszebb példáját a bosnyák származású Szokoli Mehmed török nagyvezír, a szultán legrangosabb tanácsadója parancsára építették 1571 és 1577 között. A Drina folyó hosszú ideig határfolyó volt Kelet és Nyugat között, és ez a híd volt a Balkán középső részének egyik ellenőrző pontja, a Duna menti síkságokat Szarajevóval és az Adriai-tengerrel (elsősorban Dubrovnikkal) összekötő útvonal fontos állomása. A nagyvezír a híd építésével szülőföldje iránti tiszteletét rótta le. A tervezéssel Szinánt, a korszak egyik legnagyobb építészét bízta meg, aki 1538-tól az egész Oszmán Birodalom legfőbb építőmestere volt. A híd közvetlenül egy éles kanyar után ível át a Drina fölött. Hosszúsága 179,5 méter, 11 ívének szélessége 10,7 és 15 méter között változik. Az ívek formája a török kor jellegzetes építészeti vonásait követi. A folyó jobb oldalán egy síkság terül el, itt terjeszkedett a višegrádi vár, a bal oldalon azonban sziklás a terep, ezért a hídhoz egy 120 méter hosszú felvezető rámpát kellett építeni. Közepén egy kapu áll, amelynek szélei túlnyúlnak a híd oldalvonalán.

A Kárpátok és más európai régiók ősbükkösei: Ez a határokon átnyúló, többször kiterjesztett helyszín Európa legnagyobb kiterjedésű ősbükköse, jelenleg 18 ország közös világörökségi helyszíne, és összesen 94 védett területből áll. Kezdetben az Északkeleti-Kárpátok déli lejtőin, Szlovákia keleti részén és Ukrajnában található védett területhez összesen 10 természetvédelmi körzet tartozott, ezek közül hat Ukrajnában, négy pedig Szlovákiában található. Ezek a védett területek egy 185 kilométer hosszú tengelyen fekszenek, tengerszint feletti magasságuk 210 és 1700 méter között váltakozik. A teljes védett övezet eredetileg háromszáz négyzetkilométert foglalt el, majd 2011-ben a helyszínt öt újabb, Németországban található bükkerdővel egészítették ki. A következő kiterjesztés óta, 2017-től a helyszínhez tartoznak mediterrán területek, az Alpok, a Dinári-hegység és a Pireneusok ősbükkösei is. Az utolsó, 2021-es kiterjesztés során bosznia-hercegovinai, csehországi, észak-macedóniai, franciaországi, lengyelországi és svájci bükkösök kerültek a világörökségi listára. Az ősbükkösökben találhatók a világ legmagasabb és legöregebb bükkfái, és megfigyelhető a bükkerdők fejlődésének valamennyi fázisa. A Kárpátokban őshonos bükkfa a Dinári-hegység mellett csak ezeken a területeken vészelte át a jégkorszakot, majd egy rövid, néhány ezer éves időszak alatt elterjedt az egész kontinensen. Az őserdők a bükkfák felbecsülhetetlen értékű genetikai tárházai. A fák mellett található ökoszisztéma magán viseli a jégkorszak utáni élővilág valamennyi jellegzetességét, gazdag növény- és állatvilágnak, köztük több védett fajnak nyújt életteret.

Stećak - középkori sírkövek: A Stećak díszesen faragott sírkő, Európa középkorának egyedi régészeti és történelmi hagyatéka. A világörökségi helyszínhez megközelítőleg 4000 ilyen sírkő tartozik, 28 temetőből. A négy ország területén eddig 3300 helyszínen megközelítőleg 70 000 sírkövet jegyeztek fel. A legkorábbiak a 12. század második felére a legkésőbbiek a 16. századra datálhatók, a legtöbb követ a 14. és a 15. században faragták. Bár szorosan a középkorhoz kötődnek, sokkal korábbi, történelem előtti hatások is kimutathatók rajtuk. Formájuk változatos, lehetnek egyszerű kőlapok, dobozszerű vagy nyeregtetővel fedett sírkövek, keresztek, oszlopok. Minőségük nagymértékben függ a kőfaragó technikai felkészültségétől és a megrendelő kívánságaitól. Bár a 16. századtól nem faragtak újabb köveket, mégis napjainkig hatnak a környéken élők kultúrájára, történetek kapcsolódnak hozzájuk, és hatással vannak a helyi művészekre, festőkre, szobrászokra, költőkre és fényképészekre is. A helyszínhez tartozó valamennyi sírkő eredeti helyén található és viszonylag jó állapotban van. A 28 helyszín kiválasztásakor törekedtek arra, hogy minden jellegzetes formájuk képviselve legyen. A kövek tanulmányozása és dokumentálása a 19. században kezdődött, és jelenleg is tart.

Tovább olvasom

Idegenvezetőink

Budai Tamás

Derzsy Bernadett

Sándor Hajnalka

További ajánlataink

MERCEDES VILÁGA – GYÁR ÉS MÚZEUM LÁTOGATÁS STUTTGARTBAN

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.06.27-06.29
összesen  1  időpontban

137 000 Ft/fő
Garantált indulás!

600 LÓERŐ FELETT A FERRARITÓL A LAMBORGHINIIG …ÉS A DUCATI

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.07.24-07.27
összesen  1  időpontban

154 000 Ft/fő

AUDITÓL A PORSCHÉIG | BMW ÉS A MERCEDES VILÁGA

5 nap/ 4 éj
dátum 2024.08.07-08.11
összesen  1  időpontban

185 000 Ft/fő

A BALTIKUM FŐVÁROSAI ÉS FINNORSZÁG

10 nap/ 9 éj
dátum 2024.08.02-08.11
összesen  1  időpontban

330 000 Ft/fő

IZLAND NAGYKÖRUTAZÁS - A GEJZÍREK FÖLDJE

8 nap/ 7 éj
dátum 2024.10.15-10.22
összesen  1  időpontban

1 090 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

SKÓCIA REPÜLŐVEL

6 nap/ 5 éj
dátum 2024.05.23-05.28
összesen  1  időpontban

528 000 Ft/fő
Garantált indulás!

KOPPENHÁGA, MALMÖ ÉS ROSKILDE

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.07.10-07.13
összesen  1  időpontban

290 000 Ft/fő

LAPPFÖLD, AZ ÉSZAKI-FOK NYÁRON

5 nap/ 4 éj
dátum 2024.06.19-06.23
összesen  1  időpontban

527 000 Ft/fő
Garantált indulás!

ÉSZAK GYÖNGYSZEMEI: SKANDINÁVIA

12 nap/ 11 éj
dátum 2024.07.10-07.21
összesen  1  időpontban

515 000 Ft/fő
Garantált indulás!

ÉSZAK GYÖNGYSZEMEI: SKANDINÁVIA

10 nap/ 9 éj
dátum 2024.08.15-08.24
összesen  1  időpontban

644 500 Ft/fő
Garantált indulás!

NORVÉGIA, A FJORDOK ORSZÁGA

8 nap/ 7 éj
dátum 2024.07.04-07.11
összesen  1  időpontban

624 500 Ft/fő

A BALTIKUM FŐVÁROSAI ÉS FINNORSZÁG

7 nap/ 6 éj
dátum 2024.08.03-08.09
összesen  1  időpontban

407 500 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-ANGLIA NAGYKÖRUTAZÁS

6 nap/ 5 éj
dátum 2024.07.01-07.06
összesen  1  időpontban

447 000 Ft/fő

TIROLI KALANDOK- KÖNNYED TÚRÁVAL A TERMÉSZET LÁGY ÖLÉN!

5 nap/ 4 éj
dátum 2024.07.10-07.14
összesen  1  időpontban

163 500 Ft/fő
Garantált indulás!

ÉSZAK-SPANYOLORSZÁGTÓL BASZKFÖLDÖN ÁT PORTUGÁLIÁBA

11 nap/ 9 éj
dátum 2024.06.27-07.07
összesen  1  időpontban

710 000 Ft/fő
Garantált indulás!

ÉLMÉNYEK AZ ALPOKALJÁN: SOPRON ÉS KŐSZEG - KÖRUTAZÁS MAGYARORSZÁGON

2 nap/ 1 éj
dátum 2024.06.29-06.30
összesen  1  időpontban

59 000 Ft/fő
Garantált indulás!

BÖRZSÖNY REJTETT TITKAI KISVASÚTTAL, VADASKERTI KALANDDAL

1 nap/ 0 éj
dátum 2024.06.29
összesen  1  időpontban

24 500 Ft/fő
Garantált indulás!

DÉL-ANGLIA NAGYKÖRUTAZÁS

6 nap/ 5 éj
dátum 2024.07.01-07.06
összesen  1  időpontban

447 000 Ft/fő
Garantált indulás!

NORVÉGIA, A FJORDOK ORSZÁGA

8 nap/ 7 éj
dátum 2024.07.04-07.11
összesen  1  időpontban

624 500 Ft/fő

ZAKOPANE ÉS BÁRTFA - DUNAJECI TUTAJOZÁSSAL

2 nap/ 1 éj
dátum 2024.07.06-07.07
összesen  1  időpontban

64 800 Ft/fő

FOGARASI HAVASOK ÉS HAJÓZÁS A DUNA-DELTÁN

7 nap/ 6 éj
dátum 2024.07.15-07.21
összesen  1  időpontban

222 500 Ft/fő

A MAGYAR TOSZKÁNA IKONIKUS LÁTNIVALÓI - A BALATON-FELVIDÉK ÍZEI - KÖRUTAZÁS MAGYARORSZÁGON

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.07.26-07.28
összesen  1  időpontban

108 000 Ft/fő

A DUNA JOBB PARTJÁN: ESZTERGOM, VISEGRÁD ÉS SZENTENDRE

1 nap/ 0 éj
dátum 2024.07.27
összesen  1  időpontban

25 500 Ft/fő

Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

DÉLVIDÉKI KÖRUTAZÁS A MAGYAR EMLÉKEK NYOMÁBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.05.17-05.20
összesen  1  időpontban

83 500 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ORCHIDEÁK KAVALKÁDJA SZLOVÉNIÁBAN

1 nap/ 0 éj
dátum 2024.09.21
összesen  1  időpontban

25 600 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

VARÁZSLATOS SZLOVÉNIA CSILLAGTÚRÁKKAL

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.06.27-06.30
összesen  1  időpontban

111 000 Ft/fő
Garantált indulás!

VELENCE - PADOVA - TREVISO

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.07.12-07.14
összesen  1  időpontban

114 500 Ft/fő

Garantált indulás!

BENELUX NAGYKÖRUTAZÁS - TAVASSZAL TULIPÁNVIRÁGZÁSKOR

7 nap/ 6 éj
dátum 2024.07.20-07.26
összesen  1  időpontban

269 500 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

ORCHIDEÁK KAVALKÁDJA SZLOVÉNIÁBAN

1 nap/ 0 éj
dátum 2024.09.21
összesen  1  időpontban

25 600 Ft/fő
Garantált indulás!

NÁRCISZ ÜNNEP BAD AUSSEE-BEN

2 nap/ 1 éj
dátum 2024.06.01-06.02
összesen  1  időpontban

63 000 Ft/fő
Garantált indulás!

TAVASZKÖSZÖNTŐ AUSZTRIÁBAN

2 nap/ 1 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 
Garantált indulás!

SPANYOLORSZÁGI NAGYKÖRUTAZÁS

11 nap/ 10 éj
dátum 2024.06.20-06.30
összesen  1  időpontban

505 000 Ft/fő
Garantált indulás!

SPANYOLORSZÁGI NAGYKÖRUTAZÁS

9 nap/ 8 éj
dátum 2024.06.21-06.29
összesen  1  időpontban

654 500 Ft/fő
Garantált indulás!

MEDITERRÁN ISZTRIA - 4 NAPOS

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.06.20-06.23
összesen  1  időpontban

165 000 Ft/fő
Garantált indulás!

PRÁGAI HÉTVÉGE

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.05.17-05.20
összesen  1  időpontban

94 500 Ft/fő
Garantált indulás!

ANATÓLIA ÉLŐ MÚLTJA

11 nap/ 10 éj
dátum 2024.06.23-07.03
összesen  1  időpontban

665 000 Ft/fő
Garantált indulás!

HOSSZÚ HÉTVÉGE BARCELONÁBAN, GAUDÍ ÉS A MODERNIZMUS NYOMÁBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.06.27-06.30
összesen  1  időpontban

294 700 Ft/fő
Garantált indulás!
Kislétszámú csoport

SKÓCIA REPÜLŐVEL

6 nap/ 5 éj
dátum 2024.05.23-05.28
összesen  1  időpontban

528 000 Ft/fő
Garantált indulás!

A PLITVICEI NEMZETI PARK VARÁZSA

3 nap/ 2 éj
dátum 2024.05.18-05.20
összesen  1  időpontban

88 500 Ft/fő
Garantált indulás!

MILÁNÓ ÉS LOMBARDIA HERCEGI PALOTÁI

4 nap/ 3 éj
dátum 2024.06.10-06.13
összesen  1  időpontban

184 500 Ft/fő

Kérdése van?

E-mailben vagy telefonon a rendel-kezésére állunk minden hétköznap
9 - 17 óráig.

Szombaton 9 - 12 óráig.

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot:

Miben segíthetünk?

A https://zseppelin.hu weboldalon a következő linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem. hogy 16. életévét betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy a https://zseppelin.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a https://zseppelin.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Ingyenes, kedvezményes szolgáltatások

Ingyenes buszülőhely választás
Ingyenes vecsési parkolási lehetőség
Ingyenes programfüzet rendelés
Kedvezményes szállás Budapesten
Kedvezményes szállás Szegeden
Kedvezményes vidéki transzfer

Applikáció

Ajándékutalvány

Fotópályázat

Online katalógus

1 keresési találat

4 nap/ 3 éj

BOSZNIA FELFEDEZÉSE, TENGERPARTI PIHENÉSSEL

Hotel ***
2 ÁGYAS SZOBA TWIN
Reggeli
június 20
124 500 Ft
július 18
131 500 Ft
szeptember 5
124 500 Ft

BOSZNIA FELFEDEZÉSE, TENGERPARTI PIHENÉSSEL

4 nap/ 3 éj
dátum 2024-06-20
összesen  3  időpontban

124 500 Ft/fő