Madridtól Gibraltárig. Costa Brava és a Ligúr-part.
A program tervezett útvonala:
1. nap: Szeged – Budapest – Genova (körny.) (1090 km)
Kora reggel indulunk Szegedről Budapesten át Szlovénia és Itália lenyűgöző természeti szépségű tájain keresztül. Tranzitszállásunk Olaszországban lesz. Útközben többször tartunk pihenőt, lehetőségünk nyílik ebédelni, a szállásunkon pedig vacsorázni.
2. nap: Genova – Ventimiglia – Costa Brava (860 km)
Utunkat folytatjuk a páratlan Francia Riviérán keresztül. Vacsoránk és szállásunk az észak-spanyolországi Costa Brava partszakaszán lesz. (Repülővel érkező utasainknak transzfer a barcelonai repülőtérről a szállodába.) Vacsora után egy kellemes sétát tehetünk az óvárosban, valamint a tengerparti sétányon és élvezhetjük mediterrán hangulatát.
3. nap: Costa Brava – Zaragoza – Madrid (630 km)
Reggeli után Madrid felé indulunk, ismerkedünk az Ibériai-félsziget legnagyobb országával. Nagyjából félúton az egykori aragon királyi székhely, az Ebro partján épült Zaragoza „Pilar” bazilikáját tekintjük meg, utána pedig rövid sétát teszünk az óvárosban. Madridi szálláshelyünkre, ahol 2 éjszakát töltünk, az esti órákban érkezünk meg. Vacsora.
4. nap: Madrid és az Escorial (110 km)
Délelőtt Madrid nevezetességeivel ismerkedünk: a Spanyolország téren a Cervantes-emlékművel kezdjük, majd a Királyi Palota érintésével a Főtérre érkezünk. A Plaza Mayor környékén, a Habsburg-negyedben az óváros hangulatát élvezhetjük. Betekintünk egy Sonka Múzeumba, ahol megkóstolhatjuk a világhírű spanyol hosszú érlelésű sonkát. Szabadidő a Puerta del Sol-on vagy igény szerint Európa egyik legszebb Királyi Palotáját és a méltán világhírű Prado képtárat magyar nyelvű helyi idegenvezetővel látogatjuk meg. Délután szabadidő a spanyol fővárosban. Fakultatív ajánlatunk: jöjjön velünk a világ nyolcadik csodájához, az El Escorialba. A Guadarrama-hegység lábánál álló monumentális épületegyüttes nemcsak a spanyol királyok temetkezési helyének épült, hanem a világ legnagyobb királyi palotája is volt. Helyi idegenvezető kalauzol végig a királyi palota termein, a bazilikában, a könyvtárban és a spanyol királyok panteonjában. Vacsora a szálláshelyünkön.
5. nap: Toledo és Córdoba (560 km)
Reggeli után Kasztília fővárosába, Toledóba utazunk. A város lenyűgöző panorámáját nagyszerű fekvésének köszönheti... Miután megcsodáltuk, műemlékeit kívülről tekintjük meg: az arab negyedben a Zocodover nevű Főteret, majd a keresztény negyedben a gótikus Santa Maria Katedrálist, a Városházát, El Greco leghíresebb festményét az „Orgaz gróf temetését” (zsidó negyed, Szt. Tamás templom) és a San Juan de los Reyes templomot. A Szt. Márton hídon visszasétálunk a buszunkhoz, és Don Quijote nyomdokain haladva Andalúzia felé folytatjuk utunkat. Cervantes „szélmalmai” után a híres kasztíliai borvidéken haladunk át, majd a Sierra Morena hegységen átkelve érkezünk Andalúziába, itt ebédelünk. Délután az egykori ibériai iszlám központját, Cordobát látogatjuk meg. Megismerkedünk a lenyűgöző Nagymecsettel, a Mezquitával (előre jelezni), majd sétát teszünk az óváros „mór időket” idéző sikátoraiban. Estére sevillai szálláshelyünkre érkezünk, vacsorázunk.
6. nap: Sevilla és Gibraltár (580 km)
Délelőtt Sevillával ismerkedünk. Az Alcazar megtekintése (előre jelezni) után a Santa Cruz negyedben több opera híres helyszínén járunk: ellátogatunk a sevillai borbély házához, Don Juan csábításainak színhelyére, a neves Fogadóhoz, a Babérfához és a csalfa Carmen halálának színhelyéhez - a Maestranza Arénánál szobrával fotózkodhatunk. A világ legnagyobb gótikus katedrálisában Kolumbusz sírját is felkeressük. Útközben az andalúz konyha finomságait kóstolhatjuk egy út menti vendéglőben. Fakultatív ajánlatunk délutánra: Gibraltárba látogatunk, ahol helyi városnéző kisbuszokkal jutunk el az Europa Point kilátóhoz, ahonnan jó időben átlátunk Afrikába egészen az Atlasz hegységig és láthatjuk a félsziget legdélebbi pontját is, Tarifa tengerbenyúló földnyelvét. A hófehér mészkőszikla cseppkőbarlangjának bejáratánál gyakran tanyáznak a híres kurtafarkú makákó majmok, akik szívesen pózolnak nekünk. Később az ibériai iszlám fellegvárába, Granadába érkezünk, ahol 2 éjszakát töltünk.
7. nap: Granada (20 km)
A híres spanyol mondás szerint, „aki nem látta Granadát, nem látott semmit!”. Városnézésünk során sétálunk a belvárosban, Városháza, Karavánszeráj. A Királyi Kápolnában megnézzük a Katolikus királyok, valamint Őrült Johanna és Szép Fülöp síremlékét. A leghangulatosabb Albayzin városrészből (világörökség), az Alhambrát pillanthatjuk meg, mely Spanyolország leglátogatottabb műemléke, ezért ezt csak előzetes foglalással tekinthetjük meg, és naponta korlátozott számú látogató keresheti fel. Fakultatív ajánlatunk: (jelentkezéskor foglalni kell!) helyi vezető kíséretében látogatjuk meg a mór palotaépítészet legszebb remekművét, az Alhambrát, mely 1984 óta a világörökség része. A lélegzetelállítóan szép, labirintusszerű épületegyüttes 250 éven át volt a granadai uralkodók rezidenciája. V. Károly palotája, az Alcazaba és a Naszridák palotájának megtekintése után színpompás kerteken át a nyári rezidenciába, a Generalife-be érünk.
8. nap: Granadától a Costa Braváig (880km)
Kora reggel a Costa Brava felé indulunk, átkelünk a Sierra Nevada hegységen, a levantei tengerpart felé. Útközben többször tartunk pihenőt: Lorca vára alatt, Murcia, Cartagena és Valencia mellett, Benidorm és Salou határában, végül a közkedvelt katalán borvidék, Penedés érintésével érkezünk meg. Vacsoránk és szállásunk a Costa Brava partszakaszon lesz.
9. nap: Costa Brava vagy Barcelona és Montserrat (130 km)
Adja át magát a pihenésnek a napfényes tengerparton, vagy jöjjön velünk fakultatív kirándulásra Barcelonába és a híres katalán zarándokhelyre, Montserratba. Programunkat Barcelonában kezdjük Gaudi híres művével, a Sagrada Familiával, majd a Gótikus negyed Katedrálisát tekintjük meg kívülről. Végig sétálunk a Ramblán, melynek végén Kolumbusz Kristóf égbe mutató szobra mutatja az utat az ismeretlen tenger felé. Később felmegyünk a ’92-es Olimpia színhelyeire a Montjuic-dombra. Délután a lélegzetelállító Montserrati kolostort keressük fel, ahol a Fekete Madonnát látogatjuk meg. Este szálláshelyünkön vacsorával várnak bennünket.
10. nap: A Riviérán és a Ligur-parton át (1120 km)
Repülővel utazóknak transzfer a barcelonai repülőtérre, hazautazás Budapestre. Autóbusszal hazafelé indulunk a francia Riviérán és az olasz Ligur-parton keresztül többszöri megállókkal, szálláshelyünk Brescia környékén lesz.
11. nap: Udine – Szlovénián át Budapest – Szeged (810 km)
Reggeli után folytatjuk utunkat az Udine–Szlovénia útvonalon hazafelé, útközben pihenőkkel, ebédelési lehetőséggel. Érkezés Budapestre a késő esti órákban, majd továbbutazás Szegedre.
|
|
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
16800 |
|
|
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
11500 |
|
|
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
10000 |
|
|
El Escorial kirándulás vezetéssel, belépővel
31 EUR
(jelentkezéskor foglalni kell) |
|
12000 |
|
|
Gibraltár
+ minibusz 30 EUR
43 EUR + minibusz 30 EUR Az előzetes regisztrációk miatt a helyszínen a fakultatív programokra nem lehet jelentkezni, ezért előre megrendelni szíveskedjenek! |
|
16500 |
|
|
Alhambra vezetéssel és belépővel
61 EUR
(jelentkezéskor foglalni kell) |
|
23500 |
|
|
Egész napos Barcelona, Monserrat
36 EUR
Az előzetes regisztrációk miatt a helyszínen a fakultatív programokra nem lehet jelentkezni, ezért előre megrendelni szíveskedjenek! |
|
14000 |
|
|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 06.16., 09.08., 10.06.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj autóbusszal (06.15., 09.07.): 485.000 Ft / 1.260 EUR
Részvételi díj autóbusszal (10.05.): 475.000 Ft / 1.234 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 35.000 Ft / 91 EUR/fő*)
Részvételi díj repülővel (06.16., 09.08.): 575.000 Ft / 1.494 EUR
Részvételi díj repülővel (10.06.): 559.000 Ft / 1.452 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 44.000 Ft / 114 EUR/fő*)
Repülőtéri illeték: kb. 55.000 Ft / 143 EUR
1 ágyas felár autóbusszal: 175.000 Ft / 455 EUR
1 ágyas felár repülővel (06.16., 09.08.): 158.000 Ft / 410 EUR
1 ágyas felár repülővel (10.06.): 145.000 Ft / 377 EUR
2x vacsora felár (oda-visszaúton, 06.15.): 22.300 Ft / 58 EUR
2x vacsora felár (oda-visszaúton, 09.07.): 16.000 Ft / 42 EUR
2x vacsora felár (oda-visszaúton, 10.05.): 25.500 Ft / 66 EUR
Utasbiztosítás (Classic) autóbusszal: 7.700 Ft
Utasbiztosítás (Prémium) autóbusszal: 10.010 Ft
Utasbiztosítás (Privileg) autóbusszal: 12.650 Ft
Utasbiztosítás (Classic) repülővel: 6.300 Ft
Utasbiztosítás (Prémium) repülővel: 8.190 Ft
Utasbiztosítás (Privileg) repülővel: 10.350 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: autóbusszal vagy repülős csatlakozással
Elhelyezés: 8 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 8x félpanzió
Fakultatív programok (20 főtől):
El Escorial vezetéssel és belépővel (jelentkezéskor foglalni kell): 12.000 Ft / 31 EUR
Gibraltár: 16.500 Ft + 30 EUR minibusz/fő / 43 EUR + 30 EUR minibusz/fő
Alhambra vezetéssel és belépővel (jelentkezéskor foglalni kell): 23.500 Ft / 61 EUR
Egész napos Barcelona, Monserrat: 14.000 Ft / 36 EUR
Mezquita belépő: (Helyszínen fizetendő)
Alcazar belépő: (Helyszínen fizetendő)
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 90 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 40 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 35.000 Ft / 91 EUR/fő (autóbusszal)
*25-34 fő esetén: 44.000 Ft / 114 EUR/fő (repülővel)
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Székesfehérvár-(Veszprém)-M7 autópálya útvonalon vagy Barcelonában repülőgéppel. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! Repülős csatlakozáshoz repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a reptéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- repülőjegyet
- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- program szerint 8 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 8x félpanzió
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- transzfert a repülőtérről a szállodába
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek
- audioguide/fülhallgató árát, ha a létszám indokolja (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- Colonnade baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!