Z(s)eppelin - Az utazás kultúrája

Amszterdam - utazások

Hollandia, hivatalosan a Holland Királyság északnyugat-európai ország, amely tengerentúli területekkel is rendelkezik a Karib-térségben. Európa egyik legsűrűbben lakott országa.

Európában Hollandia tizenkét tartományból áll. Az ország keleten Németországgal, délen Belgiummal, nyugaton és északon pedig az Északi-tenger partvonalával határos. Továbbá tengeri határokon is osztozik mindkét országgal valamint az Egyesült Királysággal az Északi-tengeren. Fővárosa és legnagyobb városa Amszterdam, de a kormányzat központja és a parlament Hágában található. A rotterdami kikötő Európa legnagyobb forgalmat lebonyolító kikötője.Az ország hivatalos nyelve a holland, de az angol széles körben beszélt. Frízföld tartományban a fríz a második leggyakrabban használt nyelv. A Karib-térségben a holland és az angol mellett a papiamentót is beszélik.

Hollandia az Európai Unió, az Eurózóna, a G10, a NATO, az OECD és a WTO alapító tagja, valamint a Schengeni övezet és a Benelux államok egyike. Számos nemzetközi szervezet központja található az országban, ezek közül az egyik legjelentősebb a Nemzetközi Bíróság, amely Hágában ülésezik.

Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:

Magánútlevéllel: Igen. Mely útlevélnek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Ideiglenes útlevél: Igen. Csak konzulátus adhatja ki! Érvényesség az utazás utolsó napjáig kell hogy érvényes legyen.

Személyi igazolvány: Igen. Melynek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Ideiglenes személyi igazolvány: Nem elfogadott.

Régi típusú (könyvformátumú) személyi igazolvány: Igen. Melynek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: Nem elfogadott.

Vízum: Vízum NEM szükséges.

Kiskorú gyermekek beutazása: 

Felhívjuk a Hollandiába induló és a Hollandiában életvitelszerűen tartózkodó magyar állampolgárok figyelmét arra, hogy a holland hatóságok fokozottabban ellenőrzik a kiskorú személyekkel utazók esetében a kiskorú gyermekekkel utazók szülői felügyeleti jogát, illetve amennyiben egyik szülő utazik a kiskorú gyermekkel, a kiskorú utazásához, a másik szülő részéről történő hozzájárulást.

Javasoljuk, hogy a szülői felügyeleti jog igazolására (különösen eltérő vezetéknevű gyermekek-szülők esetében) tartsák maguknál a következő dokumentumokat:
-az utazáshoz szükséges szülői hozzájáruló nyilatkozatról szóló angol formanyomtatványt
-a kiskorú személy érvényes magyar személyazonosító okmányát (személyazonosító igazolvány vagy magánútlevél)
-a kiskorú személy magyar születési anyakönyvi kivonatát
-a hozzájáruló szülő érvényes magánútlevelének/személyazonosító igazolványának másolatát

Hollandiában született gyermekek esetében az önkormányzati lakcímnyilvántartásból (GBA) kért, egy hónapnál nem régebbi kivonatot
elvált szülők esetében a válásról és a gyermek felügyeleti/láthatósági jogáról szóló bírósági határozat másolatát (magyar nyelvű bírósági határozatok esetében javasoljuk az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda által készített angol nyelvű fordítás bemutatását).
Abban az esetben, ha csak az egyik szülő utazik a kiskorú gyerekkel, javasoljuk, hogy tartsák magunknál a másik szülő – lehetőség szerint – angol nyelven írásban adott hozzájáruló nyilatkozatát.

Feltöltés dátuma: 2024.01.11

Friss információk: Hollandia | Konzuli Tájékoztatás (gov.hu)

Tovább olvasom

Idegenvezetőink

Bodrog Beáta

További ajánlataink

KARNEVÁL MÁLTÁN - HAJÓVAL GOZÓ

4 nap/ 3 éj
dátum 2026.02.14-02.17
összesen  1  időpontban

231 800 Ft/fő

KARNEVÁL ÉS FARSANG SZLOVÉNIÁBAN

2 nap/ 1 éj
dátum 2026.02.14-02.15
összesen  1  időpontban

49 900 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2026.02.07-02.09
összesen  1  időpontban

84 500 Ft/fő

KARNEVÁL RIJEKA

3 nap/ 2 éj
dátum 2026.02.14-02.16
összesen  1  időpontban

105 000 Ft/fő

KARNEVÁL TOSZKÁNÁBAN, VIAREGGIOBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2026.02.13-02.16
összesen  1  időpontban

125 500 Ft/fő
Garantált indulás!

VIRÁGKARNEVÁL NIZZÁBAN, CITROMFESZTIVÁL MENTONBAN

6 nap/ 5 éj
dátum 2026.02.20-02.25
összesen  1  időpontban

209 000 Ft/fő

MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS TARTALMAS PROGRAMOKKAL

1 nap/ 0 éj
dátum 2026.02.15
összesen  1  időpontban

20 500 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2026.02.06-02.09
összesen  1  időpontban

142 800 Ft/fő

Kérdése van?

E-mailben vagy telefonon a rendelkezésére állunk minden hétköznap
9 - 17 óráig.

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot: 

Ingyenes, kedvezményes szolgáltatások

Ingyenes buszülőhely választás
Ingyenes vecsési parkolási lehetőség
Ingyenes programfüzet rendelés
Kedvezményes szállás Budapesten
Kedvezményes vidéki transzfer

Applikáció

Ajándékutalvány

Fotópályázat

Online katalógus

1 keresési találat

7 nap/ 6 éj

BENELUX NAGYKÖRUTAZÁS

Hotel ***
2 ÁGYAS SZOBA TWIN
Reggeli
március 30
299 500 Ft
április 20
309 500 Ft

BENELUX NAGYKÖRUTAZÁS

7 nap/ 6 éj
dátum 2026-03-30
összesen  2  időpontban

299 500 Ft/fő