Z(s)eppelin - Az utazás kultúrája

Párizs - utazások

Utazás Franciaországba

Franciaország Nyugat-Európa egyik legnagyobb és legbefolyásosabb országa. Területe 551 695 km², népessége meghaladja a 68 millió főt. Fővárosa Párizs, amely a kulturális és politikai élet központja, egyben a kontinens egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja is. Franciaország az Európai Unió (EU), az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), a NATO, a G7 és az OECD tagja. A hivatalos fizetőeszköz az euró (EUR). Az ország hivatalos nyelve a francia, amelyet közel 300 millió ember beszél világszerte.

Franciaország történelme 

Franciaország gazdag történelmi múltja a Római Birodalomtól kezdve a középkori királyságokon át a modern demokratikus köztársaságig terjed. A legfontosabb események közé tartozik a 1789-es francia forradalom, amely a monarchia bukásához és a köztársaság létrejöttéhez vezetett. A forradalom utáni évtizedekben Napóleon uralma meghatározta Európa politikáját a 19. század elején. Az I. világháborúban Franciaország az antant oldalán harcolt, majd a II. világháború alatt német megszállás alá került. A dekolonizáció időszaka után Franciaország az Európai Unió egyik alapító tagja lett, és meghatározó szerepet játszott az európai integrációban.

Franciaország repülőterei 

A legnagyobb repülőterek közé tartozik a Párizs-Charles de Gaulle (CDG), amely Európa egyik legforgalmasabb légikikötője, évente több mint 76 millió utast szolgál ki. További jelentős repülőterek Franciaországban: 

  • Orly (ORY),

  • Lyon-Saint Exupéry (LYS), 

  • Marseille Provence (MRS) és 

  • Nice Côte d'Azur (NCE). 

Az ország repülőterein széleskörű szolgáltatások elérhetők, beleértve az autóbérlési lehetőségeket is.

Franciaország az egyik legnépszerűbb európai úti cél

Franciaországba nemcsak Európából, hanem a tengeren túlról is számos turista érkezik. A legnépszerűbb úti cél Párizs, emellett a többi nagyváros és a francia tengerpartok is kifejezetten népszerűek a turisták körében. Az alábbiakban összegyűjtöttük Franciaország legizgalmasabb látványosságait.

Párizs látványosságai 

Párizs, a „fények városa”, a világ egyik legromantikusabb és leglátogatottabb városa - néhány sorban lehetetlen összefoglalni, mennyi látványosság miatt érdemes ide ellátogatni. Gazdag történelme, lenyűgöző építészete, világhírű művészeti gyűjteményei és kifinomult gasztronómiája minden évben milliókat vonz - mindent bejárni biztosan több napos program. 

Párizs olyan világhírű nevezetességeknek ad otthont, mint az Eiffel-torony, amelyet 1889-ben építettek a Világkiállítás alkalmából. Szintén kihagyhatatlan a Louvre Múzeum, mely a világ egyik leglátogatottabb múzeuma, ahol olyan mesterművek találhatók, mint a Mona Lisa és a Milói Vénusz. A Notre-Dame székesegyház, amelyet 2019-ben tűzvész pusztított, jelenleg felújítás alatt áll - a látogatók előtt várhatóan 2025 nyarán nyitják meg ismét. A Sacré-Cœur bazilika, amely a Montmartre domb tetején található, lenyűgöző kilátást nyújt a városra. A Champs-Élysées sugárút Párizs egyik legfontosabb bevásárló utcája, ahol luxusmárkák és elegáns éttermek sorakoznak.

Fedezze fel Párizs ikonikus helyszíneit a Z(s)eppelinnel!

Normandia látványosságai 

Normandia Franciaország egyik legváltozatosabb és történelmileg leggazdagabb régiója. Lenyűgöző természeti tájakkal, festői városokkal és világhírű történelmi emlékhelyekkel várja a látogatókat. A történelem szerelmeseinek Normandia a második világháború egyik legfontosabb helyszíneként is ismert. Az 1944-es partraszállás helyszínei, például Omaha Beach és Utah Beach, valamint az amerikai katonai temető és a különböző múzeumok méltó emléket állítanak a szövetségesek hősies harcának. Bayeux városa is történelmi jelentőségű, itt található a híres Bayeux-i kárpit, amely a normann hódítást örökíti meg lenyűgöző részletességgel. 

Normandia gasztronómiája is világhírű: a régió híres almaboráról és calvadosáról, valamint a camembert és livarot sajtokról. Az Atlanti-óceán közelsége miatt a tengeri ételek, például az osztriga és a kagyló is kiemelkedő minőségűek.

Tartson velünk Normandiába!

Korzika látványosságai 

Korzika, a "Szépség szigete" lenyűgöző természeti adottságainak és gazdag történelmének köszönhetően az egyik legkülönlegesebb úti cél a Földközi-tengeren. A sziget festői tájai között meredek hegycsúcsok, buja erdők és kristálytiszta vizű tengerpartok váltják egymást, így a természet szerelmesei és a pihenésre vágyók egyaránt megtalálják a számukra tökéletes programot.

A leglátványosabb természeti csodák közé tartozik a Calanques de Piana, amely vörös sziklái és a kék tenger kontrasztja miatt egyedülálló látványt nyújt. Szintén kiemelkedő a Scandola Természetvédelmi Terület, amely az UNESCO Világörökség része, és csak hajóval közelíthető meg. A sziget fehér homokos strandjai közül a Saleccia és a Palombaggia a legnépszerűbbek, míg a Bavella-hegység sziklacsúcsai és erdős ösvényei a túrázók körében kedveltek.

A kulturális és történelmi látnivalók közül Bonifacio a legimpozánsabb, hiszen a sziklafal peremére épült óvárosa lenyűgöző kilátást kínál a tengerre. Ajaccio, Napóleon szülővárosa, múzeumaival és hangulatos sétányaival szintén kihagyhatatlan. Corte városa a sziget belsejében található, és egykori fővárosként jelentős történelmi örökséggel bír, míg Filitosa őskori megalitikus szobrai bepillantást engednek Korzika több ezer éves múltjába.

Az aktív kikapcsolódás kedvelőinek a GR20 túraútvonal igazi kihívást jelent, hiszen Európa egyik legnehezebb és legszebb túraösvényeként tartják számon. A Restonica-völgy kristálytiszta folyóiban való kajakozás, valamint a Lavezzi-szigetek körüli búvárkodás szintén felejthetetlen élményt nyújt. Korzika minden szeglete felfedezésre vár, legyen szó lenyűgöző tájakról, történelmi városokról vagy kalandokkal teli programokról.

Korzikát a Z(s)eppelinnel is felfedezheti, csillagtúránk részletes programját ezen az oldalon tudja megnézni!

Versailles látványosságai 

Versailles Párizs egyik elővárosa, azok közül is a gazdagabbak közé tartozik. A versailles-i kastély a francia abszolutizmus egyik jelképe, a világ egyik legfényűzőbb palotája, amelyet XIV. Lajos uralkodása alatt építettek ki. Számunkra kevésbé kellemes emlékeket hordoz magában a fájó trianoni békeszerződés miatt, de megéri elvonatkoztatni, hiszen maga a kastély az egyik leggyönyörűbb épület egész Franciaorszáfban. A Versailles-i kastély főbb látnivalói közé tartozik a lenyűgöző Tükörterem, amely 73 méter hosszúságával és csillogó kristálycsilláraival a kastély egyik legikonikusabb része. Itt írta alá a német birodalom kikiáltásáról szóló szerződést 1871-ben, és itt kötötték meg az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződést 1919-ben. A királyi lakosztályok, különösen a Király és a Királyné hálószobái, valamint a díszes fogadótermek gazdag berendezése és freskói betekintést nyújtanak a francia udvari élet fényűzésébe.

A kastélyt körülvevő hatalmas Versailles-i kertek ugyanolyan lenyűgözőek, mint maga az épület. André Le Nôtre tájépítész tervei alapján kialakított francia stílusú kertek szimmetrikus elrendezése, gondosan nyírt sövényei, szökőkútjai és szobrai a 17. századi kertművészet csúcsát képviselik. Különösen látványosak a szökőkutak, amelyek bizonyos napokon vízi játékokkal szórakoztatják a látogatókat.

Tartson velünk és fedezzük együtt Párizs környékét! A versaillesi programról itt olvashat részletesen.

Franciaország időjárása 

Franciaország időjárása rendkívül változatos, mivel az ország nagy területet foglal el és különböző éghajlati övezetekbe tartozik. Északon és nyugaton éghajlata atlanti, délen mediterrán, míg a belső területeken kontinentális hatások érvényesülnek. Az Alpok és a Pireneusok területén a hegyvidéki éghajlat jellemző.

Vallás Franciaországban 

Franciaország hivatalosan szekuláris állam, az egyik legszekularizáltabb Európában. A laicitás elve, amely az állam és az egyház szigorú elválasztását jelenti, több mint egy évszázada törvénybe van iktatva. Ennek értelmében az állam semmilyen vallást nem támogat és nem részesít előnyben, a közintézmények pedig vallássemlegesek. A lakosság többsége római katolikus, de jelentős muszlim, protestáns és zsidó kisebbség is jelen van.

Időeltolódás 

Franciaország az UTC+1 időzónában található, Magyarországhoz képest nincs időeltolódás.

Orvosi ellátás

Az orvosi ellátás magas színvonalú, EU-s állampolgároknak az Európai Egészségbiztosítási Kártyával (EEK) ingyenes vagy kedvezményes, azonban csak az állami intézményekben. Fontos azt is tudni, hogy a kártyával nem minden orvosi kezelést lehet igénybe venni.

Érdemes a kártya mellé utasbiztosítást kötni, ezzel ugyanis szélesebb körben lehet igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat, emellett akkor is gyors és hatékony segítséget jelenthet, ha a csomagunkkal történt valami a reptéren, sokat késett a repülő vagy ha jogi segítségre van szükségünk az idegen országban. Emellett útlemondás biztosítás kötésére is van lehetőség, ami abban az esetben nyújt segítséget, ha például egy váratlan betegség miatt végül nem tudunk elutazni a már befizetett utazásra. 

Tömegközlekedés 

Franciaország tömegközlekedési rendszere fejlett, hatékony és jól szervezett, amely lehetővé teszi a gördülékeny közlekedést az országon belül és a nagyobb városokon belül egyaránt. A vasutat érdemes kipróbálni, ha hosszabb útra indulunk az országon belül, a nagysebességű vonatok akár 320 km/h sebességgel is képesek közlekedni. A járatok összekötik Párizst más nagyvárosokkal, valamint több európai országgal is (pl. Belgium, Németország, Spanyolország).

A városokon belül is könnyedén eljuthatunk bárhová, köszönhetően a kiterjedt metró- és buszhálózatnak. 

Autóbérlés 

Autóbérlésre is számos lehetőség van Franciaországban, főként a repülőtereken és a vasútállomásokon. A bérlés előfeltétele, hogy érvényes jogosítvánnyal rendelkezzünk, emellett a korhatárra és a vezetési tapasztalatra vonatkozóan is szabhatnak feltételeket a kölcsönzők. Érdemes online tájékozódni, mielőtt kiválasztjuk a szimpatikus szolgáltatót.

Francia gasztronómia

Franciaország gasztronómiája egyedülálló élményt nyújt, amely a minőségi alapanyagokra, a kifinomult technikákra és az ízek harmóniájára épül. Ha Franciaországban járunk, mindenképpen érdemes megkóstolni az alábbiakat: croissant, ratatouille, coq au vin, bouillabaisse (halleves), quiche Lorraine. Franciaország borai is világszerte elismertek, Bordeaux, Champagne és Burgundia vidékein különleges minőségű borokat termelnek. A sajtkultúra is rendkívül gazdag, közel 1200 féle sajtot gyártanak. 

Magyarországi külképviselet 

A magyar nagykövetség és a konzulátus is Párizsban található. Előbbinek a címe: 5 bis, square de l’avenue Foch 75116 Paris, és az alábbi telefonszámon lehet őket elérni: +33 1 45 00 94 97.

Ünnepnapok 2025-ben 

  • Január 1. Az év első napja, családi ünnepléssel.
  • Húsvéthétfő A húsvét vasárnapot követő hétfő, munkaszüneti nap.
  • Május 1. A munkások jogainak ünnepe, országszerte felvonulásokkal.
  • Május 8. Az európai győzelem napja a náci Németország felett.
  • Áldozócsütörtök A húsvét utáni 40. nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe.
  • Pünkösdhétfő A húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének ünnepe.
  • Július 14. Franciaország nemzeti ünnepe a Bastille ostromának évfordulóján, katonai parádéval és tűzijátékkal.
  • Augusztus 15. Katolikus ünnep, amely Mária mennybevételét ünnepli.
  • November 1. A halottak és szentek emléknapja.
  • November 11. Az első világháború befejezésének emléknapja, katonai megemlékezésekkel.
  • December 25. A keresztény világ egyik legfontosabb ünnepe, családi összejövetelekkel.

Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:

Magánútlevéllel: Igen. Mely útlevélnek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Ideiglenes útlevél: Igen. Csak konzulátus adhatja ki! Érvényesség az utazás utolsó napjáig kell

hogy érvényes legyen.

Személyi igazolvány: Igen. Mely az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie.

Ideiglenes személyi igazolvány: Nem elfogadott.

Régi típusú (könyvformátumú) személyi igazolvány: Nem elfogadott.

Vezetői engedélyek, Anyakönyvi kivonatok: Nem elfogadott.

Vízum: Vízum NEM szükséges.

Kiskorú gyermekek vagy azok kísérői rendelkezzenek a franciaországi belépés, tartózkodás és kiutazás ideje alatt a gyermek törvényes képviselőjének/képviselőinek egyszerű (előírt forma nélküli, lehetőség szerint egy világnyelven írott) beleegyező nyilatkozatával a gyermek külföldre utazásával kapcsolatban. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a gyermek személyi adatait, a kísérő személyi adatait, az utazás célját, időtartamát, a törvényes képviselő/k személyi adatait, pontos elérhetőségét. A nyilatkozatot két tanú előtt elegendő megtenni. Ajánlatos továbbá, hogy rendelkezzenek a gyermek törvényes képviselőjének/inek személyazonosságát igazoló okmány adatoldalának másolatával.
2017. január 15- től Franciaországban visszaállították a kiskorúak ország elhagyására vonatkozó engedélyezési eljárást (autorisation de sortie du territoire) arra az esetre, ha a gyermek szülő nélkül utazik el Franciaországból. A rendelkezés minden Franciaországban legálisan tartózkodó kiskorút érint, állampolgárságra való tekintet nélkül.

Feltöltés dátuma: 2024.01.11.

Friss információk: Franciaország | Konzuli Tájékoztatás (gov.hu)

Tovább olvasom

Idegenvezetőink

Dr. Gálffy László

További ajánlataink

KARNEVÁL TOSZKÁNÁBAN, VIAREGGIOBAN

4 nap/ 3 éj
dátum 2026.02.13-02.16
összesen  1  időpontban

125 500 Ft/fő

KARNEVÁL MÁLTÁN - HAJÓVAL GOZÓ

4 nap/ 3 éj
dátum 2026.02.14-02.17
összesen  1  időpontban

231 800 Ft/fő

KARNEVÁL ÉS FARSANG SZLOVÉNIÁBAN

2 nap/ 1 éj
dátum 2026.02.14-02.15
összesen  1  időpontban

49 900 Ft/fő
Garantált indulás!

VIRÁGKARNEVÁL NIZZÁBAN, CITROMFESZTIVÁL MENTONBAN

6 nap/ 5 éj
dátum 2026.02.20-02.25
összesen  1  időpontban

209 000 Ft/fő

KARNEVÁL RIJEKA

3 nap/ 2 éj
dátum 2026.02.14-02.16
összesen  1  időpontban

105 000 Ft/fő

MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS TARTALMAS PROGRAMOKKAL

1 nap/ 0 éj
dátum 2026.02.15
összesen  1  időpontban

20 500 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 3 nap

3 nap/ 1 éj
dátum 2026.02.07-02.09
összesen  1  időpontban

84 500 Ft/fő

KARNEVÁL VELENCÉBEN - 4 nap

4 nap/ 3 éj
dátum 2026.02.06-02.09
összesen  1  időpontban

142 800 Ft/fő

Kérdése van?

E-mailben vagy telefonon a rendelkezésére állunk minden hétköznap
9 - 17 óráig.

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot: 

Ingyenes, kedvezményes szolgáltatások

Ingyenes buszülőhely választás
Ingyenes vecsési parkolási lehetőség
Ingyenes programfüzet rendelés
Kedvezményes szállás Budapesten
Kedvezményes vidéki transzfer

Applikáció

Ajándékutalvány

Fotópályázat

Online katalógus

7 keresési találat

Garantált indulás!
6 nap/ 5 éj

PÁRIZS - VERSAILLES ÉS A LOIRE-VÖLGYI KASTÉLYOK

Hotel Hotel ***
Reggeli
Előjelentkezés MEGKEZDŐDÖTT

Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

dátum
Árak és dátumok hamarosan

7 nap/ 6 éj

PÁRIZS GAZDAGON - AUTÓBUSSZAL

Kiscsoportos program
4 nap/ 3 éj

PÁRIZS - REPÜLŐVEL

Hotel Hotel ***
Reggeli
Előjelentkezés MEGKEZDŐDÖTT

Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

Kislétszámú csoport

PÁRIZS - REPÜLŐVEL

4 nap/ 3 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

Garantált indulás!
8 nap/ 7 éj

PÁRIZS - NORMANDIA ÉS A VADREGÉNYES BRETAGNE

Hotel Hotel ***
Reggeli
Előjelentkezés MEGKEZDŐDÖTT

Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

Garantált indulás!

PÁRIZS - NORMANDIA ÉS A VADREGÉNYES BRETAGNE

8 nap/ 7 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

6 nap/ 5 éj

PÁRIZS GAZDAGON - REPÜLŐVEL

Hotel ***
Reggeli
Előjelentkezés MEGKEZDŐDÖTT

Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

PÁRIZS GAZDAGON - REPÜLŐVEL

6 nap/ 5 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Előzetes utazási szándékát kérjük jelezze irodánknak!

4 nap/ 3 éj

ADVENT PÁRIZSBAN - REPÜLŐVEL

Hotel ***
Reggeli
Elolvasom a programot.

Programunknak következő időpontjainak szervezése folyamatban vannak.

ADVENT PÁRIZSBAN - REPÜLŐVEL

4 nap/ 3 éj
dátum
Árak és dátumok hamarosan
Programunk következő időpontjainak szervezése folyamatban van.

4 nap/ 3 éj

NYÁRBÚCSÚZTATÓ PÁRIZSBAN - REPÜLŐVEL