A program tervezett útvonala:
1. nap: Szeged – Budapest – Nagyvárad – Bánffyhunyad – Kolozsvár (450 km)
Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről Budapestre. Továbbutazunk Ártánd határátkelőn keresztül Nagyváradra. Rövid városnézés: székesegyház, püspöki palota, kevés szabadidő a Fő tér környékén. A Király-hágón át érkezünk Bánffyhunyadra, pihenés közben megtekintjük a református templomot, majd utunkat Kőrösfőn keresztül folytatjuk (megállunk a népi hímzéseket megcsodálni.) Szállásunk Kolozsvár környékén lesz.
2. nap: Kolozsvár – Torda – Torockó – Nagyenyed és Marosvásárhely (190 km)
Reggeli után Kolozsvár városával ismerkedünk: Fő tér, Farkas utca és a híres Házsongrádi temető vezetéssel. A Tordai hasadék érintésével Torockón ismerkedünk a hajdan volt népviselettel és a vasfeldolgozás múzeumi emlékeivel. A Kőközön keresztül érkezünk Nagyenyedre, ahol a kollégium udvarán emlékezhetünk a „nagyenyedi kohó” egykor volt példát adó nagyjaira (Bolyai Farkas, Barabás Miklós, Kőrösi Csoma Sándor és Sütő András …). Továbbutazunk Marosvásárhelyre, ahol szálláshelyünkön szeretettel várnak bennünket.
3. nap: Szováta – Parajd – Korond – Székelyudvarhely – Csíksomlyó (160 km)
Marosvásárhelyen megtekintjük a Kultúrpalotát, ahol Killyén Ilka rövid történelmi és irodalmi betekintőjét hallgatjuk. Szovátán sétálunk a Medve-tó partján, majd Parajd felé vesszük utunkat, ahol a híres sóbányát keressük fel. Utunk következő állomása Korond, ahol az ősi fazekas mesterség erdélyi központjába látogatunk, vásárolhatunk a színes kerámiákból. Korondot elhagyva Farkaslakára érkezünk (Tamási Áron szülőhelye és sírja). Tovább utazva Székelyudvarhelyre érkezünk, ahol városnézésünk alatt láthatjuk főterét és a szoborparkot. Utunkat a Hargitán át folytatjuk. Estére érkezünk meg Csíkszeredára, ahol 2 éjszakán keresztül szállásunk lesz.
4. nap: Csíksomlyó – Gyilkos-tó – Békás-szoros – Gyimes vidéke: 1000 éves határ, csángó mulatós program (160 km)
Reggelit követően a magyarok ősi zarándok helyére a csíksomlyói kegytemplomhoz látogatunk – ahol, ha megszólal az orgona, nem a véletlen műve lesz. Mádéfalvára látogatunk, ahol a 200 székely vértanúra, a Bukovinai székelyek tragikus élettörténetére emlékezünk. Csíkszentdomokoson áthaladva a gyergyószárhegyi Lázár Kastély előtt emlékezünk Erdély nagy fejedelmére, Bethlen Gáborra. Pongrácz-tetőn kelünk át a Gyilkos-tóhoz, ahol a víz alá került fenyőerdő maradványai láthatók. A Békás-szoros hasadékvölgyén át haladva felejthetetlen természeti képződmények látványa vár az utazóra. Késő délután a Fügés tetőn át a Tatrosz völgyébe, az 1000 éves határhoz érkezünk. A Gyimesek turisztikai vonzerejét a népművészetek, táncművészet hagyományai jelentik. Az itt élő gyimesi csángók máig megőrizték néprajzi hagyományaikat. Az ezeréves határnál csángó népi mulató programon veszünk részt. Különleges elfelejtett ételek, ízek kóstolója, népzenével. Visszatérünk szálláshelyünkre.
5. nap: Szent Anna-tó – Kézdivásárhely – Csernáton – Brassó (150 km)
Reggeli után a Mikó várral búcsúzunk Csíkszeredától, Tusnádfürdőn keresztül a festői szépségű Szent Anna-tóhoz indulunk. A tó a Csomád-hegy kráterében megbúvó természetvédelmi területen Kelet-Európa egyetlen épségben megmaradt vulkáni krátertava. Kézdivásárhelyre, az udvarterek városába utazunk tovább. Főterén Gábor Áron szobrát láthatjuk, különlegesség a Céhtörténeti múzeuma (valamint Zsuzsi és Andris baba népművészeti gyűjteménye). Idő függvényében Csernáton megtekintjük a falumúzeumot és az egyedülálló székely népfőiskolát. Tovább utazva a Prázsmári erődtemplomhoz érkezünk, mely Erdély legnagyobb evangélikus vártemploma. Megtekintjük a köré épített kamrarendszert. Brassó érintésével a Tömösi-szoroson át a Nagykő-havas, és a Keresztény-havas közt érjük el a hajdanvolt határt Predeálnál. Jó idő esetén gyönyörű kilátás vár ránk a környező hegyekre. Szállásunk Brassóban vagy környékén lesz.
6. nap: Törcsvár: Peles Kastély (Drakula Vár) – Brassó Pojana –Fogaras-Nagyszeben (360 km)
Elfogyasztva reggelinket, a Predeáli-hágón keresztül a Kárpátok gyöngyszemei következnek: Predeál, Azuga, Bustény, Szinaja. A Peleș-kastélyhoz érkezünk, mely a román királyok egykori nyári rezidenciája volt, mára a XIX. századi Európa egyik fontos reprezentációs emlékműve. Ezt követően Törcsvár várát, „Drakula kastélyát” tekintjük meg, mely a Déli Kárpátok egyik legfontosabb szorosát védelmezte. A XIX. században román királyi nyaralóhely volt, ma a környék egyik kiemelkedő nevezetessége. Románia egyik leghíresebb üdülőhelyén, Brassó Pojanán át, gyönyörű hegyek és völgyek között érkezünk Brassóba. A városra leereszkedve egy kilátó pontnál megállva elénk terül a város történelmi városközpontja. Az erdélyi szászok egykori központjában, annak történelmi városrészben a régi utcákon, régi épületek között sétálunk. A város az erdélyi szászok egykori nagy központja volt. A Cenk-hegy lábánál elterülő várost védőfal veszi körül, melyen eredetileg harminckét torony és bástya volt, melynek legtöbbje ma is áll. Láthatjuk a Fekete templomot (Fekete Madonna), mely a legnagyobb erdélyi gótika, és a város legjelentősebb műemléke. A Persányi hegyeken keresztül Fogaras vára alatt elhaladva - amennyiben időnk engedi, sétálunk a fejedelemasszonyok várudvarán - utunkat folytatva a „szászföld fővárosába”, Nagyszebe érkezünk. Történelmi központjában építészeti emlékekkel gazdagodunk: Brukenthál-palota, régi városháza, rejtett gabona silók. Az esti órákban érkezünk szálláshelyünkre, ahol vacsorával várnak Bennünket.
7. nap: Gyulafehérvár – Vajdahunyad és Déva vára. Aradi látogatás – Szeged - Budapest. (540 km)
Elfogyasztva reggelinket Gyulafehérvárra utazunk. A várban és a római katolikus székesegyházban több magyar történelmi személy sírja található (Izabella királyné, János Zsigmond, Hunyadi János és Márton Áron). Utunkat a Kenyér-mezőn a Piski-hídon át a romantikus Vajdahunyad várának meglátogatásával folytatjuk. A Hunyadiak és a vár történetével ismerkedünk. Déva felé utazunk tovább, ahol a város fölé emelkedő Déva várának meghódítására felvonóval érkezünk a város fölé, ahonnan szép kilátás nyílik a Maros völgyére és az Érc hegységre. Felidézzük a Kőműves Kelemen balladáját… Utunkat hazafelé folytatva Aradon búcsúzunk Erdélytől a sokat megélt szabadság szobornál. Nagylakon keresztül utazunk hazafelé. Érkezés Szegedre az esti órákban, továbbutazás Budapestre. (Az oda-és visszaút nem azonos! A Budapest–Ártánd útvonalon csatlakozó utasaink hazautazásnál ezt kérjük, vegyék figyelembe!)
|
|
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
16800 |
|
|
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
11500 |
|
|
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
10000 |
|
|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 06.17., 07.15., 08.12., 09.02.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj: 204.000 Ft / 551 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 16.000 Ft / 43 EUR/fő*)
1 ágyas felár: 46.000 Ft / 124 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 4.900 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 6.370 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 8.050 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 6 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 6x félpanzió
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 320 RON
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 10 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 16.000 Ft / 43 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Debrecen-Ártánd útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségéről információ a programfüzet elején. A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 6 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában , 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 6x félpanziós ellátást
- alapprogram szerinti programokat és városnézéseket
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alapprogramon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!