A program tervezett útvonala:
1. nap: Alföldről a Magas-Tátrába: Besztercebánya – Csorba-tó – Szepesszombat – Poprád (300 km)
Indulás Szegedről a kora reggeli órákban. Kecskemét és Budapest érintésével Parassapuszta határátkelőnél lépjük át a magyar-szlovák határt. Utunk az egykori leggazdagabb bányavárosok egyikébe, Besztercebányára vezet. A történelmi városrészben sétálva felkeressük a Várnegyedet, amely nem nagy kiterjedésű. Az erődítésrendszerből a bástyatornyon kívül a barbakánnal ellátott gótikus kapuzat és 3 bástya maradt fenn, valamint az egyik bástyához épült királyház. Az itt álló ún. német templom külső falán üveg alatt nagyméretű későgótikus szoborcsoport köti le figyelmünket. A központi tér emeletes reneszánsz, barokk polgárházain kívül megcsodáljuk a Püspöki székesegyházat, a Thurzó házat, valamint az Alsó utcában Bethlen Gábor királlyá választásának épületét és Bél Mátyás lakóházát. Az Alacsony-Tátra fenyvesei közt kanyargó hágón át vezet utunk a Magas-Tátrába, ahol a Csorba-tó partján élvezzük a csodálatos magashegyi panorámát. Majd Szepesszombat meseszerű hangulatot idéző főterével, kontyos tímárházaival, reneszánsz harangtornyával, Mátyás király szálláshelyével, Szt. György templom gótikus szárnyas oltáraival ismerkedünk (amelyeket II. Erzsébet angol királynő is megcsodált). Szállásunk 2 éjszakán át Poprád környékén lesz.
2. nap: Világörökségi helyszínek: Késmárk – Lőcse – Szepeshely
(100 km)
Reggeli után két szepesi volt szabad királyi várost keresünk fel. Először Késmárkot látogatjuk meg. Megtekintjük az UNESCO jegyzékébe felvett evangélikus fatemplomot, az új evangélikus templomban Thököly Imre mauzóleumát majd a Thököly várat (egyes időpontokban a templomok vagy a vár zárva tartása miatt helyettesítő programot biztosítunk). Lőcsén megtekintjük a Szent Jakab templomban a világ legmagasabb gótikus faoltárát (UNESCO), a Mátyás király által adományozott Vir Dolorum szárnyasoltárt, a városházát, szégyenketrecet és Pál mester házában közelről láthatjuk műveinek másolatait. Majd a Szepesi vár közelében fekvő Szepeshelyre indulunk. IV. Béla a tatárjárás után alapította a Szepesi várispánság mellett a püspökséget. A gazdag múlttal rendelkező egyházi erődítmény (UNESCO) kiemelkedő épülete az 1245 és 1273 között épült kéttornyú Szent Márton katedrális. Szepeshely történelmi képének formálását a prépostság késő reneszánsz püspöki palotává alakításával (1652) az óratorony megépítésével (1739) valamint a barokk kert és a kanonokok házainak átalakításával fejezték be. Szepeshelyről gyönyörű kilátás nyílik Közép-Európa legnagyobb várára a Szepesi várra. Estére visszatérünk szálláshelyünkre.
3. nap: Andrássyak nyomában: Gömör – Betlér – Krasznahorkaváralja és Kassa (400 km)
Reggelink után indulunk Gömörbe, ahol kastélyok, kúriák, ódon templomok sora tanúskodik az egykori jólétről. Betléren festői szépségű parkban áll az Andrássy nemzetség egykori székhelye. Az eredeti gótikus várkastély története a XV. század közepe tájára nyúlik vissza. Az Andrássy család tagjai a második világháború végéig lakták a fényűző, de mégis otthonosan berendezett szobákat. A kastélyban a „Nemesi lakáskultúra a XVIII. és XIX. században” címet viselő, a főúri Andrássy család művészettörténeti gyűjteményét bemutató tárlatot tekinthetjük meg. A gyűjtemény alapját kiváló képzőművészeti alkotások, gyönyörű bútorok, kerámia-, üveg- és porcelán tárgyak, tálalóeszközök, környékbeli és külföldi vadásztrófeák képezik, valamint itt látható az Andrássyak nemzedékei által létrehozott ritkaságszámba menő történelmi könyvtár. A Kassára vezető út mellett Krasznahorkaváralján megtekintjük az egyedülálló szecessziós és bizánci hatású Andrássy mauzóleumot. Azon kevés 20. század eleji felvidéki építmények egyike, amely a müncheni jugendstil képviselőinek munkája. A mauzóleum építésekor a világ csaknem valamennyi márványfajtáját felhasználták. Utunk következő állomása a 2013-ban, Európa Kulturális Fővárosa címet viselő szép fekvésű, műemlékekben gazdag Kassa. Városnéző sétánk keretében keressük fel a város legnevezetesebb látnivalóit. Megcsodálhatjuk a gótikus építészet remekműit a Szent Mihály kápolnát, Orbán tornyot, Szent Erzsébet székesegyházat s benne a lenyűgöző szépségű Szent Erzsébet oltárt, a gótikus királylépcsőt, II. Rákóczi Ferenc fejedelem és társai sírboltját. A Fő utcán sétálva megállunk a színház előtti zenélő szökőkút, a régi városháza, vármegyeháza, Jezsuita templom, Lőcsei ház, Márai Sándor lakóháza és szobra előtt. Az esti órákban érkezünk Budapestre, majd tovább utazunk Szegedre.
|
|||
|
|||
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
|
|||
|
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
|
|||
|
|||
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
|
|||
|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 05.01., 06.09., 07.07., 09.22.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj (05.01., 06.09., 09.22.): 67.800 Ft / 174 EUR
Részvételi díj (07.07.): 71.800 Ft / 184 EUR
*(Kis csoportos létszám felár: 5.300 Ft / 14 EUR/fő*)
1 ágyas felár: 8.500 Ft / 22 EUR
2x vacsora felár (15 főtől): 12.500 Ft / 32 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 2.100 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 2.730 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 3.450 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 2 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 2x reggeli
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 45 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 6 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 5.300 Ft / 14 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Parassapuszta (határ) útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2x reggeli ellátást
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- 2x vacsora felárat
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
autóbusszal: |
---|
- Varázslatos Szlovénia csillagtúrákkal 2023
- Délvidéki körutazás a magyar emlékek nyomában 2023
- Prágai hétvége 2023
- Krakkó - Wieliczka - Zakopane 2023
- Cseh és Morvaország rejtett kastélyai 2023
- Máramaros, Bukovina és moldvai kolostorok 2023
- Körutazás a rejtelmes Sziléziában - Daisy élete nyomában 2023
- Orchideák kavalkádja Szlovéniában 2023