"Egyrészről a saját hivatásomat ötvözve a hobbimmal terveztem meg ezen kettő benzingőzös programunkat...mert aki ismer, tudja, hogy élek-halok az autókért - Zsebők Tamás irodavezető", de természetesen ennél előremutatóbb volt azon gondolatunk, mely már sokadik alkalommal került felvetésre Utasaink részéről, miként csoportjainkkal ha már Toszkánában vagyunk, akkor miért nem látogatjuk meg a Ferrarit, vagy a Lamborghinit, vagy valamelyik nagy ikonikus autógyárat. Íme, megalkottuk!
Az elmúlt időszakban felkerekedtem, és bejárva a két célterületet (Olaszország-Toszkána és Németország) fűztük fel a gyáróriások adta élményeket egy-egy program mentén, ahol a lóerők és a benzingőz az Úr, a fő motivációs elem! Természetesen hűek maradtunk a 26 esztendős múltunkhoz és jelenünkhöz, így mindkét programunkat fűszereztük gasztronómiai élényekkel és kultúrális tartalommal valamint a németországi programunknál még olyan természeti látványosságokkal, mint a dunai hajózás, ahol igencsak látványos szakaszán hajózunk a Dunának! "Kelheimből Weltenburgba a hajó fedélzetén voltam családommal és ámulatba ejtő volt, ahogy a közel 100 méter hosszú hajótest úgy kanyarog a Duna vizén a függőlegeges partszakasz sziklafalai között, mint amikor a városban cikázunk egy izmos Porschéval... Egyes helyeken 4-5 méter távolságra úszott tovább a hatalmas hajótest a meredek sziklafaltól - Zsebők Tamás, irodavezető".
Így látogatjuk meg a német és olasz prémium márkák világát, megismerve a fejlődési ciklusokat, történelmüket! Fotosnak tartjuk megemlíteni, hogy az egyes gyáróriásokban a jelen pandémiás helyzetből fakadóan nem garantáljuk a gyár belsűő üzemeiben való látogatást, így ezt a programleírásunkban nem is részleteztük. A legtöbb helyen a titoktartás mellett a pandémiára hivatkozva a gyárba nem engednek be turistát, ellenben a gyárhoz tartozó, hatalmas élményeket biztosító bemutató termekben, "showroom-okban" a lélegzetünk eláll egy-egy olyan modell közelségétől, melyeket eddig csak monitoron keresztül láthattunk és most ott van előttünk életnagyságban.
Minden autógyár kitett magáért, és miután a gyárlátogatás nem megoldott, olyan élményeket biztosítanak a látogatóknak, ami garantáltan maradandóélményeket ad mindenkinek. Németországban az Audi Forumben a 4 emelt magas páternoszterben (nyitott folyamatos körforgásos felvonó) a Le Mans-i autóktól a különböző verseny időszakok egyedi autói mozognak folyamatosan. Vagy például maradandó élmény a Ferrari világában akárcsak pár percre is áldozni a valósághű szimulátor kipróblásáért, ahol minden érzékszervünkre hat a Forma 1 érzés! Zseniális!
Legyen ez az utazás ajándék önmagunknak, vagy a szeretett családfőnknek, Apukának, Nagypapának, fióúnak és akár leánynak is, de minden autószerető utazónak, aki mindig felfigyel az utcai autók forgatagában egy-egy különlegességre - mert akkor az Ő ereiben is csergedez egy kis benzin és egy-egy különlegesség láttán benzingőzös adrenalin okoz feledhetetlen élményt!