Advent Pozsonyban és Bécsben
Dévényi vár és Schlosshof vadászkastélya adventi díszben

Két közeli fővárosba látogatunk, melyek adventkor különösen „díszes” arcukat mutatják: megismerkedünk Pozsony XIX.sz.-i belvárosával, ahol érezhetjük a reformkor mindennapjainak hangulatát, később adventi díszbe öltözött kastélyt és Bécs nyüzsgő belvárosát látogatjuk. Sült gesztenyével és finom kávéval kényeztetjük magunkat az ünnepi fényekbe öltözött történelmi belvárosok hangulatos sétálóutcáin. Tartson velünk! 
Ország: Ausztria
Szállás típusa: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Utazás módja: Busz
Program
Fakultatív programok
Árak/felárak

1. nap: Szeged-Budapest-Rajka-Dévény vára-Pozsony (375 km)

Elutazás Szegedről a kora reggeli órákban Budapestre. Rajkánál lépünk határt, majd a Duna és Morva folyók összefolyása feletti szirten emelt dévényi várhoz igyekszünk. A Kárpát-medence nyugati kapujának számított, így a magyar történelem folyamán fontos szerepet játszott várban egykoron „Szentgyörgyiek, Báthoryak és Pálffy grófok masíroztak fel s alá”, ahova most mi is bepillantunk! Utunkat a szlovák fővárosba, Pozsonyba folytatjuk. A belváros most is az a magyar főúri palotákkal beépített, hajdani koronázó város, amit az 1825-ös országgyűlés résztvevői is ismerhettek. A Régi Városháza szomszédságában láthatjuk a prímási palotát, az austerlicz-i csata után itt kötötték meg Napóleon és az Osztrák Császárság különbékéjét. A gyönyörűen helyreállított, kávéházas-sörözős belvárosban lépten-nyomon a „történelemmel” találkozunk. És az adventi meglepetés számunkra: egy barátságos, vidám hangulat, sültgesztenye és forraltbor illatával felerősítve. Kellően megéhezve vacsoránkat (fakultatív) elfogyasztva szálláshelyünkre igyekszünk.

2.  nap:  Schlosshof vadászkastélya-Bécs-Budapest-Szeged (330 km)

Reggelinket kényelmesen elfogyasztva Ausztria legnagyobb vidéki főúri kastélyához igyekszünk, melynek csodálatosan gondozott, teraszos barokk parkjában – melyet nyáron szökőkutak, szobrok, elegáns virágágyások tarkítanak – sétálunk és gyönyörködünk. Adventkor ünnepi fényekbe öltözik a kastély, belső udvarát vásáros bódék veszik birtokba, ahol kézműves ajándékokat vásárolhatunk, vagy éppen megkóstolhatjuk a csábítóan édes fánkok valamelyikét, miközben forralt bort kortyolgatunk. Egy kis időre buszra pattanunk és már Bécsben örülünk az adventi forgatagnak. Sétálunk a karácsonyi díszbe öltözött császárvárosban, a Kartner Strassén. Ellátogatunk a Szent István Dómba, majd a csillogó Grabenen sétálunk. Szabadidő alatt élvezhetjük a tradicionális bécsi vásárok hangulatát, illatait, vagy sétálhatunk Bécs híres üzleti utcáján, a Mariahilfer strassén. A város számos pontján felállított adventi vásárokban tölthetjük az időt, átitatódva a karácsonyvárás hangulatával. Egyénileg lehetőség nyílik a Bécsi Szépművészeti Múzeum vagy az Albertina látogatására. A varázslatos fényben fürdő császárvárostól a késő délutáni órákban búcsúzunk, karácsonyi hangulatban kelünk útra, hazafele indulunk. Érkezés Budapestre a késő esti órákban, majd tovább utazunk Szegedre.


Leírás Időtartam Ár

1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! 12000

2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! 7000

3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! 6000

Árak és felárak (1 főre)
Részvételi díj:
29.700 Ft
1ágyas felár: 4.500 Ft
1x vacsora felár: 3.800 Ft
Utasbiztosítás (BBP): 1.130 Ft
CL PLUS biztosítás*: 6.600 Ft
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 1 éjszaka szálloda ***
Ellátás:1x reggeli
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 30 Euro
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 4 Euro
Minimális létszám: 35 fő.
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Tatabánya (pálya)-Győr-Hegyeshalom (határ) útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
nap éj
Időpontok
autóbusszal:
Útvonal
Időjárás
Bécs
Hétfő 11/19
°
Pozsony
Hétfő 11/19
°
Adventi ajánlataink
MÁSHOVÁ UTAZNA?
Mikor szeretne utazni?
november 20
június 28
Mennyiért?
11.500,- Ft
898.700,- Ft
Hány éjszakát maradna?
0 éj
15 éj
Mivel utazna?
Kiemelt ajánlatok
A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.
Bengt Danielsson
A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
Szent Ágoston
A világ nem a könyveidben és térképeidben van, hanem odakint.
Tolkien
Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás, s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban, amikor útrakel.
Márai Sándor
A legjobb út nem feltétlenül keletről nyugatra vagy a hegy lábától a csúcsra, hanem szívtől szívig vezet. Utazás közben lelünk rá a hangunkra.
Jeremy Collins
Legyenek útjaid hepehupásak, kanyargósak, elhagyatottak és veszélyesek, de vezessenek el a legnagyobb csodákhoz. Hegyeid nyújtózzanak fel a fellegek fölé.
Edward Abbey
A zarándok olyan utazó, akinek az úti célja szellemi-spirituális.
Holly Goldberg Sloan
Az utazás az én drogom. A függőséget csak kezelni lehet, kigyógyulni belőle sosem!
Kordos Szabolcs