Varasd és Zágráb. KRK sziget kirándulás
A programunk tervezett útvonala:
1. nap: Szeged – Kecskemét – Budapest – Zágráb – Isztria (490 km)
Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás a Budapest–Nagykanizsa–Letenye útvonalon az Isztriai-félszigetre. Útközben Horvátország fővárosában időzünk, mely két város egyben: az alsóvárosban széles sugárutakat, hatalmas tereket, és szecessziós épületeket találunk, míg a felsővárosnak meghitt, középkori hangulata van. Kevés főváros van a világon, amely ilyen barátságosnak, lakhatónak, és emberi léptékűnek számít. Városnézésünket a Lotrscak toronynál kezdjük, ahova siklóval jutunk fel, innen szép kilátás nyílik Zágrábra. Városnézésünket folytatva megtekintjük a székesegyházat, Jelasics-teret, a Kőkaput, és sétálunk a Tkalciceva utcán, mely a város legszínesebb és egyik legszebb utcája, a régi Zágráb hangulatát nyújtja. Zágrábban felkeressük a horvát bánok egykori palotáját és Petőfi Sándor emlékhelyét is. A zágrábi Medvevárban élt rövid ideig a mandulafák virágzását megéneklő püspök-költő Janus Pannonius. Késő délután érkezünk szálláshelyünkre, ahol kicsit megpihenve ízletes vacsorával várnak bennünket. Kellemesen eltelítődve a vacsorát lesétálva indulunk útnak a tengerparton, élvezzük a tenger sós levegőjét.
2. nap:KRK-szigettúra: Punat – Koslunj – KRK város és a Nemzetközi Fesztivál Rijekában
Rijekában a karneváli felvonulás a délutáni órákban lesz látványos, ezért délelőtt KRK szigeten kirándulunk. Reggelit követően kirándulásra indulunk a Kvarner-öböl legnagyobb szigetén, a KRK-szigeten. A sziget központjával, KRK várossal ismerkedünk, ahol sétát teszünk ódon városfalai között, citadellája, katedrálisa megőrizték a régi idők hangulatát. Felkeressük a festői öböl partján fekvő Punatot, majd kishajóval átmegyünk Košljun szigetére a ferences kolostorhoz. A múzeumban történelmi gyűjtemény és kiállítás található. További érdekessége Košljunnak, hogy csaknem 500 növényfaj él ezen a parányi területen. A délutáni órákban érkezünk Rijekába, hogy részt vegyünk a Rijekai Karnevál forgatagában! A Rijekai Karnevál színvonalát dicséri, hogy felkerült az 500 legrangosabb európai rendezvény listájára! A felöltözött jelmezes felvonulók tömegét figyelve élvezzük a karneváli hangulatot. A késő estig tartó felvonulásban több mint 100, városonként eltérő feldíszített kocsi vesz részt, melyet körül vesznek a vidám táncosok és maskarás felvonulók, emlékezetes hangulatot varázsolva Rijeka főutcájára. Szállodánkba a késő esti órákban térünk vissza, ahol ismét a már megszokott finom és bőséges vacsorával várják utasainkat!
3. nap: Opatija (Abbázia) – Varasd – Budapest – Kecskemét – Szeged (490 km)
A monarchia legjelentősebb kikötőjébe, Fiuméba utazunk, a mai Rijekába melynek belvárosa máig megőrizte kellemes mediterrán hangulatát. Sétálunk a város főutcáján, megtekintjük a XVII. századi barokk városkaput, a városházát és a Kormányzósági palotát, a színház épületét és a vásárcsarnokot. Szabadidőt követően hazafelé indulunk. A Dráva parti Varasd szépen gondozott, barokk óvárosába utazunk. Az Óváros körül ma is láthatók az egykori városfalak maradványai. Tornyaiból mára kettő maradt meg. Sétálunk hangulatos utcáin, megtekintjük főterén a barokk városházát, székesegyházát, Nemzeti Színházát. Letenye határátkelőn keresztül Budapestre az esti órákban érkezünk, majd utunkat folytatjuk Szegedre.
|
|
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
14800 |
|
|
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
9500 |
|
|
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
8000 |
|
|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2022. 02.18.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj: 83.500 Ft
(Kis csoportos létszám felár: 9.500 Ft / 23 EUR/fő*)
1 ágyas felár: 14.500 Ft / 35 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 1.950 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 2.550 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 3.270 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 2 éjszaka szálloda*** 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 2x félpanzió
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 20 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 10 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 9.500 Ft / 23 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged - Kecskemét - Budapest - Székesfehérvár - (Veszprém) - M7 autópálya útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2x félpanzió
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- belépési illetéket (Albániába történő belépéskor fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)