Az utazásról

Amikor az adventi, karácsonyi vagy szilveszteri hangulatra gondolunk, legtöbbször hópelyhekkel borított, mesés dél-német és bajor települések képei jelennek meg előttünk. Ugye igaz? Miért várnánk tovább? A Zseppelin fedélzetén minden adott ahhoz, hogy az óév utolsó és az újév első napjait Bajorország szívében töltsük el. Ikonikus helyszínek, történelmi kastélyok, München ünnepi fényei, forralt bor a hófedte hegycsúcsok árnyékában, és egy csipetnyi bajor vendégszeretet vár ránk. Programunkat úgy állítottuk össze, hogy minden nap különleges emléket hagyjon bennünk – igazi ünnepi kikapcsolódás a léleknek és testnek egyaránt. Tartson velünk, és élje át Bajorország varázslatos szilveszteri hangulatát!

Részletes Program

1. Nap: Szeged-Budapest-Passau-München (környéke) (620 km)

Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről, Budapesten, Ausztrián keresztül Németországba. A három folyó (Duna, Inn, Ilz) találkozásánál fekvő különös hangulatú Passau óvárosába érkezve az ikonikus Dómnál kezdjük városnéző sétánkat, melynek orgonája az egyik legnagyobb a világon! Itt nyugszik a niedernburgi kolostorban Gizella királynő, államalapító Szent István királyunk felesége. Városnéző sétánkat követően szabadidő a Passau óvárosában majd folytatjuk utunkat bajorországi szálláshelyünkre, ahol 4 kellemes éjszakát töltünk.

2. Nap: Nymphenburg és Linderhof romantikus kastélya-Ettal-Oberammergau (390 km)

Reggelit követően mesebeli nap vár ránk, ahol minden a csillogásról, a fényekről szól! A München külvárosában található barokk stílusú Nymphenburg kastélynál kezdünk. Itt született a kastélyépítéseiről elhíresült és őrültnek is tartott „kastélykirály”, a „tündérkirály” II. Lajos. A kastély nyári rezidenciaként szolgált, melynek egyes termeit delfti csempék burkolják. A látogatók körében legnépszerűbb a Szépségek Csarnoka, ahol a király szeretőinek portréi, nemes hölgyek, városi nők és táncosok arcképei kaptak helyet. Megtekintjük porcelán múzeumát is, majd kitekintünk a hatalmas parkjára, melyben több tó és az azokat összekötő csatornarendszer, pavilon, házikó, szökőkút található. A napot Linderhofban folytatjuk, ahol II. Lajos egyik mesekastélyát csodálhatjuk meg. Sokak szerint ez a legszebb, mert ez az egyetlen, amit sikerült befejeznie. Termeiben az arany díszítést az egekbe emelte, egy milliméter sem maradt anélkül. A kastély hálószobája annyira tele van arany dekorációkkal, hogy az ágyat szinte meg sem találni. A palota területén áll még egy Marokkói Ház és egy Mór Pavilon is, csakhogy a francia stílus ne érezze magát egyedül. Parkjában a Vénusz-barlang Wagner Tanhauserének jelenetét idézi. Hivalkodó rokokó pompája és pazar kertje a bajor uralkodók egykori fényűző életének ékes bizonyítéka.
Délután folyamán Ettalba utazunk tovább. Az 1330-ban itt alapított templom fontos katolikus zarándokhely, egyházi iskolájában a mai napig szerzetesek oktatnak. A kolostor templomának megtekintése után szabadidő, vásárlási lehetőség a kiváló ettali likőrökből és sörökből.
Napunkat a bajor Alpok gyöngyszemének is tartott festői faluban, Oberammergauban zárjuk. Páratlan színgazdagsággal és ötletességgel díszített lüftlmalerei házai, fafaragó műhelyei, és az 1633 óta tízévente megrendezett nagyszabású Passiójáték messze földről vonzza a turistákat. Megpihenünk egy kicsit majd szálláshelyünkre érkezünk vissza.

3. Nap: Starnberger See és az Ammer See | Andechs kolostora és Augsburg az óév utolsó napján | München és a bajor varázslat szilveszterkor (220 km)

Az óév utolsó napján fenséges tavak, kolostor, zarándoktemplom és a történelem fonja át kirándulásunkat. Elsőként a Münchentől délre elterülő Starnbergi-tó mellett elhaladva megismerhetjük II. Lajos titokzatos halálának körülményeit. Anno a Starnberger See partján, annak festői panorámájában gyönyörködött Sissi gyermekkorában Possenhofen kastély kertjéből. A szomszédos Ammer See látványával vetjük össze, melyik tetszett nekünk a legjobban! Reményeink szerint napsütésben egy kellemes teraszon gyönyörködünk a tó látványában egy csésze kávé és egy szelet sütemény társaságában. A közeli Andechs bencés rendi kolostorhoz igyekszünk, mely a 11–12. század óta zarándokhely. A barokkizált gótikus templom ereklyekápolnájában sok becses kincs mellett szentföldi relikviákat is őriznek. Európa számos jeles egyházi és világi méltóságát találjuk itt eltemetve. A templomban fejet hajthatunk Carl Orff nyughelyénél is. Andechsben született a Bánk bán történetből ismert Gertrúd is, Árpád-házi Szent Erzsébet anyja. A bencés rendi szerzetesek által üzemeltetett, Bajorország egyik legnagyobb sörfőzdéjének nedűjét is megkóstolhatjuk.
Ízekkel felvértezve a két folyó által határolt, Augustus római császár által alapított Augsburgban pihenőt tartunk. Városnézésünk so­rán ellátogatunk a városháza térre, ahol a városháza szép reneszánsz épü­letét csodáljuk meg, majd a Luther Márton számára menedékül szolgáló Szent Anna templomhoz. Sétálunk az alsóvá­rosban, megtekintjük a Fuggerek egykori bérházait. Szabadidő, majd szálláshelyünkre igyekszünk. Szállásunkra térünk vissza, ahol megpihenünk egy kicsit, felfrissülünk és belevetjük magunkat a bajor főváros szilveszter estéjébe! Szilveszteri vacsoránk München belvárosában étteremben lesz.

4. Nap: Újév első napján kényelmesen! Séta München óvárosában

Az újév első reggelijét kényelmesen elfogyasztjuk majd a bajor fővárosban, Münchenben, gyalogos városnézés keretében ismerkedünk a bajor varázslattal. Sétánkat a bajor főváros főterén, a Marienplatzon kezdjük, ahol a 12. századtól kezdve a piacokat és a lovagi tornákat tartották, mely ma is München a legfontosabb tere. A híres karácsonyi vásárnak helyet adó tér északi oldalát elfoglaló díszes, neogótikus városháza, a Neues Rathaus München egyik leghíresebb épülete. A sörrajongóknak kihagyhatatlan zarándokhely a Hofbräuhaus, mely a világ leghíresebb sörcsarnoka. 1589-es alapításától a Bajor Hercegség, majd Választófejedelemség uradalmi sörfőzdéjeként működött (az újév első napján valószínű, csak kívülről tudunk megtekinteni). Megtekintjük a Frauenkirche müncheni katedrálist, ami igazán szokatlan látvány két hagymakupolájával. Szabadidőnkben sétálunk a meghitt város hangulatos utcáin és lehetőségünk lesz egy hangulatos bajor sörözőbe is betérni!

5. Nap: Chimsee és a Herreninsel. Prien – Budapest – Szeged (720 km)

Megreggelizünk, majd Prienbe indulunk a Chiemsee-hez. Fakultatív ajánlatunk: Hajóra szállunk és a Herreninselhez ,”az urak szigetére” hajózunk. Meglátogatjuk II. Lajos bajor uralkodónak a sziget közepén álló híres Herrenchiemsee kastélyát, melynek építésekor a Versailles-i kastélyt használtak modellként (belépő). Ellátogatunk a „hölgyek szigetére” is. Ez a legbajosabb sziget, nevet az itt épített kolostorról kapta. Visszahajózunk Prienbe, majd a kora délutáni órákban Ausztrián keresztül hazafele indulunk. Érkezés Hegyeshalmon át Budapestre az éjszakai órákban, majd továbbutazás Szegedre.

Szolgáltatások

Az ár tartalmazza:

  • utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
  • 4 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
  • 4x reggelit
  • alap program szerinti programokat és városnézéseket
  • magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

Az ár nem tartalmazza:

  • az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
  • 3 x vacsorát
  • szilveszteri vacsorát
  • fakultatív programon való részvételt
  • az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
  • belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
  • idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
  • kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
  • kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
  • minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
  • valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
  • útlemondás biztosítást

Árak és Felárak időpontonként

Kérjük, válasszon egy indulási időpontot a részletes árak megtekintéséhez:

2026-12-29 - 2027-01-02
MegnevezésÁr / fő
2 ágyas szoba 159 000 Ft
Választható felárak / Fakultatív programok
3x vacsora felár 49 500 Ft
Szilveszteri vacsora 31 000 Ft
1 ágyas felár 48 000 Ft
Hajózás a Chiemseen (helysz.fiz.) 40,00 €
Helyszínen fizetendő
I. zóna retúr transzfer 6 000 Ft
II. zóna retúr transzfer 9 000 Ft
Ingyenes vecsési parkolás 0 Ft
Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) 0 Ft

További információ

Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 4 éjszaka szálloda *** 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 4x reggeli

Belépők és jegyek tájékoztató árai: 50 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 16 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!

Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)

BBP biztosítás: részletek ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)

Amennyiben Euróban fizet, lehetősége van a biztosítási díjat is Euróban rendezni.

Útlemondási biztosítás: az alapár és a megrendelt szolgáltatások (kivéve BBP) 3%-a. Részletek ITT.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási szolgáltatás kötése nem kötelező, de javasolt!

Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

*25-34 fő esetén: 12.500 Ft / 36 EUR/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.

Ezen felár nem tartalmaz árrést, a felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!

Csatlakozási lehetőség: Szeged - Kecskemét - Budapest - Tatabánya (pálya) - Győr - Hegyeshalom (határ) útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!

Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy a karácsonyi ünnepi időszakra való tekintettel irodánk mindent megtesz az egyes objektumok és látnivalók zavartalan megtekintése érdekében, azonban az ünnepi időszak miatt egyes látnivalók megtekintése kívülről is lehetséges. Megértésüket köszönjük.

Térkép