Az utazásról
Kíváncsi rá miként készülnek az olaszok a legszentebb, legfontosabb ünnepre a Karácsonyra? Tartson velünk négy egyedülállóan szép városba, élvezze az adventi vásárok hangulatát, illatait ízeit, engedje át magát a karácsonyi hangulatnak egy finom forralt bort vagy forró csokit kortyolgatva.
Részletes Program
1. Nap: Szeged – Budapest – Szlovénia - Treviso adventi fényei (780 km)
Elutazás Szegedről kora reggel. Utazás Szlovénián át (Tornyiszentmiklós határátkelő), Udinén keresztül Olaszországba. (Útközben pihenőkkel tarkítva érkezünk a tengerszint alatt 9 méterrel elhelyezkedő Trevisoba, a „miniatűr Velencébe”. A régi városatyák a középkorban körbevették a várost kőfallal, amely még ma is erődként védi az óvárost. Alatta azóta is ott hömpölyög a Sile folyó, behálózva Trevisót. A házak itt is cölöpökre épültek, s az itteni palazzók is legalább olyan díszesek, cifrák, mint Velencében. Az óvárosban olyan csodák várnak bennünket, mint az a Ferences templom, melynek a falait még XIII. századi freskók díszítik, s állítólag itt temették el a két olasz költőóriás, Dante és Petrarca gyermekeit is. Sétálunk festői árkádos házai között, csatornákkal szabdalt utcáin. A város főterén megpihenünk egy capuccinóra vagy egy spritzre. Merüljünk el az olasz kisvárosi élet szépségeibe! Szálláshelyünkre igyekszünk, ami 2 éjszakán át Verona környékén lesz.
2. Nap: Trento adventi varázsa és Verona fényei
Reggeli után a Dolomitok kapujaként is emlegetett Trento városába érkezünk, mely Trentino Alto Adige fővárosa és az Adige folyó völgyében található. Programunkat a város egyik ékével a XVI. századi Benconsiglio Kastély látogatásával kezdjük, amely a régió legnagyobb várkomplexuma, hercegi-püspöki rezidencia volt, a XIII-XVIII. század végéig. Mai formája, a XVIII. századi olasz reneszánsz legszebb példája. Megtekintjük a XVII. századi hatalmas kerek tornyot és a Torre Aqulia belső tereit díszítő Hónapok ciklusai képeit, melyek kivételesen szépek és értékesek, hiszen a késő középkorból maradtak az utókorra. A kastély hosszú folyosója mentén a város panorámáját is láthatjuk. Belvárosi sétánk során a város védőszentjének Szent Vigiliusnak szentelt dómot nézzük meg, mely nemcsak művészeti és vallási szempontból érdekes, hanem történelmileg is: ez a gyönyörű gótikus és barokk alkotás volt az egykori tridenti zsinat színhelye a XVI. században. Szabadidőben a város két terén sétálunk, ahol kézműves termékeket mutatnak be az árusok és remek helyi gasztronómiai finomságokat vásárolhatunk. Délután Veronába érkezünk, mely Európa egyik legromantikusabb városa, a szerelmesek kedvelt úticélja. Történelmi épületeinek értéke és fontossága miatt Veronát az UNESCO 2000-ben felvette Világörökségi listájára. Városnézésünk során megnézzük a Piazza Brá-t, Verona, illetve egyesek szerint Olaszország legnagyobb terét. Több étterem és kávézó található itt, az északkeleti részén pedig az i.sz.30-ra készült Arena található mely Verona leghíresebb látványossága. A világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma, eredetileg gladiátorviadalok helyszíne volt, és csak évszázadokkal később alakult át színházzá. Mára a híres veronai operafesztivál helyszíneként került be a köztudatba. Ezután Piazza delle Erbe következik, egy tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal, Olaszország egyik legszebb terének tartják. A tér körül csodálatos középkori házak és tornyok láthatók, mint például a XII. századi Torre dei Lamberti Verona egyik jelképe. A toronyba gyalog vagy lifttel lehet felmenni, nyitvatartási időben a szabadidő során. A toronyból, csodálatos látvány tárul Veronára. A város varászlatosan szép adventi kivilágítása mellett tudunk kedvünkre válogatni az árusok kínálatából, miközben finom forralt bor és forró csoki melegít fel bennünket. Vacsora időben szálláshelyünkre érkezünk.
3. Nap: Verona - Portoguaro – Szlovénia - Budapest – Szeged (780 km)
Kora reggel indulunk tovább útközben pihenőkkel tarkítva érkezünk Portoguaroba ahol a Sile folyó mentén macskaköves utcák ódon festett falu házak, hangulatos kávézók, árkádok alatti üzletek, kisvárosi hangulat fogadják az idelátogatót. Élvezzük a város hangulatát, majd hazafelé indulunk az Udine–Szlovénia-Tornyiszentmiklós–Budapest útvonalon, útközben többszöri pihenőkkel, étkezési lehetőséggel. Érkezés a késő esti órákban Budapestre, majd továbbutazunk Szegedre.
Szolgáltatások
Az ár tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2 x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
Az ár nem tartalmazza:
- 2 x vacsora
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást
Árak és Felárak időpontonként
Kérjük, válasszon egy indulási időpontot a részletes árak megtekintéséhez:
2026-12-11 - 2026-12-13
| Megnevezés | Ár / fő |
|---|---|
| 2 ágyas szoba | 0 Ft |
| Választható felárak / Fakultatív programok | |
| 1 ágyas felár | 0 Ft |
| 2x vacsora felár | 0 Ft |
| I. zóna retúr transzfer | 6 000 Ft |
| II. zóna retúr transzfer | 9 000 Ft |
| Ingyenes vecsési parkolás | 0 Ft |
| Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) | 0 Ft |
További információ
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 2 éjszaka szálloda*** 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 2x reggeli
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 40 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 15 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
BBP biztosítás: részletek: ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)
Amennyiben Euróban fizet, lehetősége van a biztosítási díjat is Euróban rendezni.
Útlemondási biztosítás: az alapár és a megrendelt szolgáltatások (kivéve BBP) 3%-a. Részletek ITT.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási szolgáltatás kötése nem kötelező, de javasolt!
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: - Ft / -EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Székesfehérvár-M7 autópálya útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! A részvételi díj útlemondási biztosítást nem tartalmaz.
Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy a karácsonyi ünnepi időszakra való tekintettel irodánk mindent megtesz az egyes objektumok és látnivalók zavartalan megtekintése érdekében, azonban az ünnepi időszak miatt egyes látnivalók megtekintése kívülről is lehetséges. Megértésüket köszönjük.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!