KIJELENTHETJÜK, HOGY A TURIZMUS ÚJRAINDULT!
A korlátozások enyhítésével valamint a kölcsönös megállapodásokkal egyre több ország nyílik meg újra az idegenforgalom számára! A jelenleg folyamatban lévő megállapodások és országok közötti átfogó rendszer felépítése alapján június végére elérhetővé vált az egységes vakcina útlevél, a digitális Covid igazolvány, az EU Green Pass, ami jelentősen megkönnyíti az országok közötti átutazás lehetőségét és ellenőrzések gyors gyakorlati lefolytatását.
Az átoltottságnak és a digitális EU Covid igazolásnak köszönhetően egyre több Z(s)eppelin Programot tudunk a szabályoknak megfelelve biztosan és biztonságban elindítani, ezért ahogy reméljük, hogy az "ínséges időben" is látják, tapasztalhatják kedves Utasaink, hogy irodánk tettre készen üdvözli a kitartó utazni vágyó Utasokat! Várjuk érdeklődését, hívását, megrendelését!
A tavalyi év minden eshetőségére felkészültünk, útlemondási biztosítást továbbra is kötünk minden Utasunk foglalása után, így a biztosító akkor is térít, ha váratlan baleset vagy azonnali kezelést igénylő betegség mellett igazolt Covid-19 fertőzés miatt nem tudna elutazni, le kell mondania útját! Ha pedig esetleges turistákat is érintő határzár, beutazás tilalma miatt nem lehetséges a beutazása, teljes befizetését visszaadjuk, vagy lehetőség szerint átfoglaljuk egy szabadon választott programra - Ön dönt!
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy minden kedves Utazóval együtt érzünk és a tőlünk telhető legnagyobb biztonságot teremtjük meg a programjainkon, hogy az utazás valódi élményét nyújthassuk a Z(s)eppelin Programokon! A korlátozó intézkedések pozitív változásai egyre inkább felgyorsulnak így mielőbb, mindenki számára elérhetővé válnak a kedvelt Zseppelin Programok!
Elérhetővé vált azon mobil applikáció is, melyet a már védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgárok részére javaslunk letölteni és regisztrálni. Részletes információ az applikációval kapcsolatban: ITT!
Ezen applikáció már tartalmazni fogja a védettségi igazolvány adatain túlmenően az oltás típusát, illetve az 1. és 2. valamint 3. oltás időpontját is. Remélhetőleg az applikáció valamint a védettségi kártya lévén azon magyar állampolgárok, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által már elfogadott oltóanyagokkal kerültek oltásra, remélhetőleg szabadon utazhatnak azon országokba is, amelyekkel még nem sikerült kétoldalú megállapodásokat kötnie Magyarországnak. Jelenleg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott oltóanyagnak a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca és a Janssen vakcinái minősíthetők, azonban a Szputnyik európai engedélyeztetése is folyamatban van, a Sinopharmot pedig a WHO már engedélyezte. Van rá esély, hogy előbb utóbb minden Magyarországon használatos vakcina elfogadottá válik Európában így az utazás mindenki számára akadálymentesen történhet.
Az adott célországba történő aktuális beutazási szabályokról a Konzuli Szolgálat oldalán tudunk részletes tájékoztatást adni: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/azsia?szingapur
Frissítés időpontja a fenti link alapján a Konzuli Szolgálat frissítésének megfelelően.
A Z(s)eppelin Utazási Iroda a fenti adatok hitelességét igyekszik mindig gyorsan aktualizálni, azonban nem vállalunk felelősséget a fenti részletek változásából fakadó jogkövetkezményekért! Megértését köszönjük!