Nyárbúcsúztató Athénban
Romantikus hangulatban az Akropolisz árnyékában

Keressük fel együtt a Dionüszosz- színházat, ahol először adták elő a nagy tragédiaköltők darabjait, járjuk be együtt az Akropoliszt, amely káprázatos építményeivel már az ókoriakat is ámulatba ejtette, sétáljunk együtt az Agorán, ahova nemcsak vásárolni, de politizálni is jártak az elődeink. Mindemellett ismerkedjünk a modernebb kori vonatkozásokkal is, kényeztessük magunkat kiváló görög tavernákban, és végül, hajózzunk együtt a Saróni- öbölben, három csodálatos szigeten kikötve.

Ország: Görögország
Szállás típusa: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Utazás módja: Repülő
Program
Fakultatív programok
Árak/felárak
Vélemények

A program tervezett útvonala:

1. nap: Budapest – Athén

Elutazás Budapestről menetrendtől függően repülőgéppel Athénba (átszállás lehetősége). Transzfer a szállodába, ahol 3 éjszakát töltünk. Repülőmenetrendtől függően ismerkedünk az óváros hangulatával. Fakultatív vacsoráinkat az Akropolisz közelében, jellegzetes görög tavernában fogyasztjuk el.

2. nap: Ismerkedés Görögország fővárosával, élőzenés vacsora az óvárosban

Reggelit követően, idegenvezetőnkkel megtekintjük Görögország fővárosának legfőbb nevezetességeit. Megnézzük a Parlament előtti őrségváltást, bemegyünk az első újkori olimpiának helyet adó Stadionba, majd onnan a legjelentősebb ókori színházba, a Dionüszosz-színházba érkezünk. Ezt követően az Akropolisszal ismerkedünk (múzeum és fellegvár). Szabadidőben lehetőség van további ókori nevezetességeket meglátogatni (pl. Aresz-domb, Agora), sétálni vagy vásárolni a Plakan, az Akropolisz lábánál fekvő hangulatos óvárosi negyedben, vagy akár a Parlament melletti, különféle mediterrán és szubtrópusi növényekkel beültetett Nemzeti Kertben pihenni, kávézni, élvezni a város hangulatát. Fakultatív ajánlatunk: hangulatos, élőzenés vacsorát ajánlunk utasainknak egy jellegzetes belvárosi tavernában.

3. nap: Hajókirándulás a Szaron-öböl szigeteire (Porosz, Hydra és Aigina)

A reggelit elfogyasztva egyénileg fedezheti fel Athén rejtett titkait, sétálhat hangulatos óvárosában vagy jöjjön velünk! Fakultatív kirándulásra hívjuk: Egésznapos hajókirándulásra indulunk Pireuszból a görög szigetvilágba (napközben ebéddel): Porosz, Hydra és Aigina szigeteit látogatjuk meg. A hófehér házak közti szűk utcácskákban sétálva ízelítőt kaphatunk a szigetvilág hangulatából, a hajón pedig hangulatos folklórműsor nézői – esetleg szereplő – lehetünk. Estére visszatérünk Athénba, fakultatív vacsoránkat ott fogyasztjuk.

4. nap: Athén – Budapest

Reggeli után menetrendtől függően transzfer a repülőtérre, hazautazás Budapestre.

Leírás Időtartam Ár

Hangulatos élőzenés vacsora a Plakán
9000

Hajókirándulás a Szaron-öböl 3 szigetére, ebéddel
27000

1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten

Kérjük foglaláskor jelezni!

14000

2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Kérjük foglaláskor jelezni! 8000

3. fő felára pótágyon reggelivel
Kérjük foglaláskor jelezni! 7000

 

Árak és felárak (1 főre) 2020.

 

A Z(s)eppelin programok bruttó árazását itt megtekintheti: https://www.zseppelin.hu/hirek/1030/z-s-eppelin-programok-brutto-arazasa


Részvételi díj: 129.500 Ft
Repülőtéri illeték kb.: 45.000 Ft
1 ágyas felár: 22.000 Ft
2x vacsora: 11.500 Ft
CL PLUS biztosítás*: 8.500 Ft


Utazás: repülővel
Elhelyezés: 3 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 3x reggeli


Fakultatív programok (15 főtől):
Hangulatos élőzenés vacsora a Plakán: 9.000 Ft
Hajókirándulás Szaron-öböl 3 szigetére, ebéddel: 27.000 Ft


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 40 Euro
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 6 Euro

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 20

Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

15-19 fő esetén: 6.500 Ft/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!

Új vélemény írása
  • A beküldött véleményeket munkatársaink ellenőrzik, ezt követően jelennek meg oldalunkon.
  • A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.
  • Név nélkül elküldött véleménynél "Anonymus"-ként fog megjelenni.
Új vélemény küldése
nap éj
Időpontok
repülővel:
Időjárás
Nyárbúcsúztató programok
MÁSHOVÁ UTAZNA?
Mikor szeretne utazni?
november 28
május 28
Mennyiért?
10.500,- Ft
708.000,- Ft
Hány éjszakát maradna?
0 éj
12 éj
Mivel utazna?
Kiemelt ajánlatok
A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.
Bengt Danielsson
A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
Szent Ágoston
A világ nem a könyveidben és térképeidben van, hanem odakint.
Tolkien
Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás, s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban, amikor útrakel.
Márai Sándor
A legjobb út nem feltétlenül keletről nyugatra vagy a hegy lábától a csúcsra, hanem szívtől szívig vezet. Utazás közben lelünk rá a hangunkra.
Jeremy Collins
Legyenek útjaid hepehupásak, kanyargósak, elhagyatottak és veszélyesek, de vezessenek el a legnagyobb csodákhoz. Hegyeid nyújtózzanak fel a fellegek fölé.
Edward Abbey
A zarándok olyan utazó, akinek az úti célja szellemi-spirituális.
Holly Goldberg Sloan
Az utazás az én drogom. A függőséget csak kezelni lehet, kigyógyulni belőle sosem!
Kordos Szabolcs