Kultúra görögös ízekkel, zenével, tánccal, piacozással, hajókázással és fürdőzéssel lazítva
A program tervezett útvonala:
1. nap: Budapest – Athén
Elutazás Budapestről menetrendtől függően repülőgéppel Athénba (átszállás lehetősége). Transzfer a szállodába, ahol 4 éjszakát töltünk. Repülőmenetrendtől függően ismerkedünk az óváros hangulatával. Fakultatív vacsoráinkat az Akropolisz közelében, jellegzetes görög tavernában fogyasztjuk el. Csatlakozzon a közös étkezéseinkhez, amelyek során a legismertebb görög ízeket kóstoljuk végig a tzatzikitől kezdve a muszakáig. Szállásunkra térünk.
2. nap: Ismerkedés Görögország fővárosával, élőzenés vacsora az óvárosban
Reggelit követően, az idegenvezetőnkkel megtekintjük Görögország fővárosának legfőbb nevezetességeit. Megnézzük a Parlament előtti őrségváltást, bemegyünk az első újkori olimpiának helyet adó Stadionba, majd onnan a legjelentősebb ókori színházba, a Dionüszosz-színházba érkezünk. Ezt követően az Akropolisszal ismerkedünk (múzeum és fellegvár). Szabadidőben lehetőség van további ókori nevezetességeket meglátogatni (pl. Aresz-domb, Nemzeti Régészeti Múzeum), sétálni vagy vásárolni a Plakan, az Akropolisz lábánál fekvő hangulatos óvárosi negyedben, vagy akár a Parlament melletti, különféle mediterrán és szubtrópusi növényekkel beültetett Nemzeti Kertben pihenni, kávézni, élvezni a város hangulatát.
3. nap: Hajókirándulás a Szaron-öböl szigeteire (Porosz, Hydra és Aigina)
A reggelit elfogyasztva egyénileg fedezheti fel Athén rejtett titkait, sétálhat hangulatos óvárosában vagy jöjjön velünk! Fakultatív kirándulásra hívjuk: Egész napos hajókirándulásra indulunk Pireuszból a görög szigetvilágba napközben ebéddel: Porosz, Hydra és Aigina szigeteit látogatjuk meg. A hófehér házak közti szűk utcácskákban sétálva ízelítőt kaphatunk a szigetvilág hangulatából, a hajón pedig hangulatos folklórműsor nézői – esetleg szereplő – lehetünk. A hajókirándulás során fürdőzésre is lehetőség nyílik. A programnak svédasztalos ebéd is része, amelynek során kedvünk szerint válogathatunk húsos vagy zöldséges ételek között, de tengeri halat is fogyaszthatunk. Estére visszatérünk Athénba, fakultatív vacsoránkat ott fogyasztjuk.
4. nap: Pihenés Glifada tengerpartján
A mai napunk a pihenésről szól! Athén belvárosából villamossal érkezünk Voula kerület homokos tengerpartjára, ahol kedvünkre pihenhetünk, élvezhetjük a tenger nyújtotta örömöket. Esti fakultatív ajánlatunk: hangulatos, élőzenés vacsorát ajánlunk utasainknak egy jellegzetes belvárosi tavernában, a zenés tavernáiról híres Mnisikleous utcában.
5. nap: Athén – Budapest
A lehetőségek természetesen nem értek véget. Nem hagyhatjuk ki Athén jellegzetes halpiacának megtekintését, hiszen nem mindennap láthatunk kardhalat, garnélarákot és polipot. Túl hosszú időt nem időzünk itt, hiszen még nem néztük meg az ókori temetőt, a Kerameikoszt, és az ókori piacteret, az Agorát, ahova annyi tanulmányi emlék köt minket. A nap folyamán, menetrendtől függően transzfer a repülőtérre, hazautazás Budapestre. (Az 1. és 5. nap program sorrendje a repülőmenetrend függvényében felcserélődhet.)
|
|
1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
16800 |
|
|
2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
11500 |
|
|
3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! |
|
10000 |
|
|
Hangulatos élőzenés vacsora a Plakán
|
|
Hajókirándulás a Szaron-öböl 3 szigetére, ebéddel
|
|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 06.21., 09.11., 10.26.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj 6 NAP / 5 ÉJ (09.11.): 222.500 Ft / 580 EUR
Részvételi díj 5 NAP / 4 ÉJ (10.26.): 204.000 Ft / 530 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 16.000 Ft / 42 EUR/fő*)
Repülőtéri illeték: kb. 55.000 Ft / 143 EUR
1 ágyas felár (09.11.): 30.000 Ft / 78 EUR
1 ágyas felár (10.26.): 24.000 Ft / 62 EUR
4x vacsora felár (09.11.): 36.800 Ft / 96 EUR
3x vacsora felár (10.26.): 27.600 Ft / 72 EUR
Utasbiztosítás (Classic) (09.11.): 4.200 Ft
Utasbiztosítás (Prémium) (09.11.): 5.460 Ft
Utasbiztosítás (Privileg) (09.11.): 6.900 Ft
Utasbiztosítás (Classic) (10.26.): 3.500 Ft
Utasbiztosítás (Prémium) (10.26.): 4.550 Ft
Utasbiztosítás (Privileg) (10.26.): 5.750 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: repülővel
Elhelyezés: 4 éjszaka szálloda*** 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 4x reggeli
Fakultatív programok (15 főtől):
Hangulatos élőzenés vacsora a Plakán: 16.000 Ft / 42 EUR
Hajókirándulás a Szaron-öböl 3 szigetére (ebéddel): 38.600 Ft / 100 EUR
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 40 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 11 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 20 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*15-19 fő esetén: 16.000 Ft/fő / 42 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- program szerint 4 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- program szerint 4x reggeli ellátást
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- 3 x vacsora ellátást
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!