Cseh és Morvaország rejtett kastélyai
Magyar vonatkozások, természeti szépségek

Felejthetetlen utazás a múltba! Ősi családi rezidenciák, kastélyok, várak titokzatos termeit, csodás parkjait barangoljuk be a két nap alatt. Nem hagyjuk ki a föld alatt futó Punkva folyó cseppkőbarlangját sem, ahol hajókázás közben gyönyörködhetünk az egyedülálló szépségekben! Utazásunk méltó zárásaként történelmi borospincéket látogatunk meg Valticén, ahol kósotlásra is lehetőségünk lesz! 

 
Csak 2 nap, tele élménnyel!


Kellemes hétvégén (szombaton és vasárnap) jó néhány magyar vonatkozású kastélyt, várat tekintünk meg Morvaország területén.

Milotice kastélya fénykorát a magyar származású Serényi főúri család uralkodása alatt élte, több mint 200 éven keresztül. Néhány kilométer után az elbűvölő buchlovicei kastélyhoz érkezünk. Az utolsó kastélytulajdonos felesége a magyar Károlyi Ferdinanda grófné volt, aki két fiával, Alajossal és Bélával egészen 1945-ig itt éltek. A kastélybelsőben több pompásan berendezett szoba látható, míg kint a csodálatos barokk parkban nagy gonddal tervezett elrendezésben fák, rododendronok és fuksziák gyönyöködtetik a látogatót. Mai napunk utolsó megállója morva-föld végvára Buchlov. A gyönyörű fekvésű vár 22 terme közül talán a legértékesebb, az 1848-as magyar szabadságharc tiszteletére berendezett terem. Másnap reggel a turisztikai szempontból példaszerűen kiépített Morva-Karsztvidéken először a föld alatti Punkva folyó cseppkőbarlangjában csónakból csodáljuk meg az érdekes cseppkőképződményeket. Megdöbbentő látvány tárul elénk a 138 m mély Macocha-szakadék szélén. Slavkov u Brna (Austerlitz) városkájánál érjük el azt a terepet, amelyet Napóleon kiszemelt a legfényesebb csatára. A barokk kastély utolsó tulajdonosa a Pálffy család volt. Megtekintése után ebédlehetőség a kastély éttermében.

Utolsó megállónk Valtice és a körülötte elterülő hatalmas park, mely a Világörökség része (UNESCO) és a XIX. században Európa kertjének nevezték. Valtice egyébiránt szőlőtermő vidék, itt látható a kastély alatt Csehország legnagyobb (136 méter hosszú) borospincéje, óriási hordókkal. A pincében a csehországi borokat bemutató kóstoló terem működik. Késő esti órákban érkezünk Szegedre.

Ország: Csehország
Szállás típusa: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Utazás módja: Busz
Program
Fakultatív programok
Árak/felárak
Vélemények

A program tervezett útvonala:

1. nap: Szeged – Budapest – Pozsony – Milotice – Buchlovice (390 km)

Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás Budapesten keresztül, majd Rajkánál lépjük át a határt. Első megállónk Morvaország területén Milotice kastélya és a hozzátartozó birtok mely 1648-tól egészen a XIX. századig a magyar származású Serényi főúri család tulajdonában volt. Pompás berendezéséből figyelemre méltó festmények és szobrok szemet gyönyőrködtetőek. Tovább indulunk a gyönyörű olaszos hangulatú Buchlovice-i kastélyhoz. Az utolsó kastélytulajdonos felesége a magyar származású Károlyi Ferdinanda grófné volt, aki két fiával, Alajossal és Bélával egészen 1945-ig itt éltek. Sétálunk a parkban, majd a kastély belső termeit tekintjük meg: 17 szalont, galéria termet, magánszobát nézhetünk meg. Mai napunk utolsó megállója morva-föld végvára Buchlov! A gyönyörű fekvésű vár 22 terme közül talán a legértékesebb a 1848-as magyar szabadságharc tiszteletére berendezett terem. Igény esetén kellemes sétát teszünk a Morva-karszt területén. Szállásunk a Morva karszt vidék szívében található gyönyörű környezetben.

2. nap: Punkva cseppkőbarlang – Lednice – Valtice – Budapest – Szeged (450 km)

Reggeli után a föld alatti Punkva folyó cseppkőbarlangjába igyekszünk, ahol csónakokból csodáljuk meg az érdekes cseppkőképződményeket. Felvonóval („lanovká“-val... bátrabbak egy kis hegyi sétával) feljutunk a Macocha csúcs felső hídjára, ahol 138 méter mélységű szakadéknál gyönyörködhetünk a táj szépségében. Szabadidő, ebéd lehetőség a csúcson lévő étteremben. Tovább indulunk és Brno-n keresztül haladva Csehország leglátogatottabb várkastélyánál és a hozzátartozó csodálatos több mint 150 hektár kiterjedésű angol parknál, Lednicénél állunk meg. A 19. században Európa kertjének nevezték, most pedig az UNESCO világörökség része! A Lednice-i kastély megtekintése után lehetőség nyílik feljutni a 60m magas minaretre, hajókázni a csatornahálózaton, sétálni a parkban és gyönyörködni Európa legrégibb pálmaházában. Lednicétől délre indulunk a Valtice-i kastélyhoz, mely Liechtensteinek 17. századi családi rezidenciája volt. A kastély gyönyörű belső termeiben forgatták a Mária Terézia filmsorozatot is. Valtice környékén találhatóak az ország legnagyobb és legismertebb borospincéi.. Idő függvényében megtekintjük a Mária Menybemenetele templomot is. Érkezés Rajkán át Budapestre a késő esti órákban, majd továbbutazunk Szegedre.

Leírás Időtartam Ár

1 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! 14000

2 ágyas elhelyezés reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! 8000

3. fő felára egy szobában pótágyon reggelivel Budapesten
Foglaláskor kérjük jelezze, hogy utazás előtt, vagy utazás után szeretné igénybe venni! 7000


Árak és felárak (1 főre) 2020.

 

A Z(s)eppelin programok bruttó árazását itt megtekintheti: https://www.zseppelin.hu/hirek/1030/z-s-eppelin-programok-brutto-arazasa


Részvételi díj: 30.500 Ft
1 ágyas felár: 5.000 Ft
1x vacsora felár: 3.400 Ft


Utasbiztosítás (BBP): 1.140 Ft
CL PLUS biztosítás*: 6.600 Ft


Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 1 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 1x reggeli


Belépők és jegyek tájékoztató árai: 1.250 CZK
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 40 CZK

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)


Minimális létszám: 35 fő

Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

25-34 fő esetén: 3.000 Ft/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!


Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Tatabánya (pálya)-Győr útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!


Új vélemény írása
  • A beküldött véleményeket munkatársaink ellenőrzik, ezt követően jelennek meg oldalunkon.
  • A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.
  • Név nélkül elküldött véleménynél "Anonymus"-ként fog megjelenni.
Új vélemény küldése
Szomszédolás
MÁSHOVÁ UTAZNA?
Mikor szeretne utazni?
szeptember 25
március 20
Mennyiért?
12.900,- Ft
924.700,- Ft
Hány éjszakát maradna?
0 éj
12 éj
Mivel utazna?
Kiemelt ajánlatok
A világlátás nagy nevelőiskola; nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiirtja az előítéleteket.
Bengt Danielsson
A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
Szent Ágoston
A világ nem a könyveidben és térképeidben van, hanem odakint.
Tolkien
Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás, s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban, amikor útrakel.
Márai Sándor
A legjobb út nem feltétlenül keletről nyugatra vagy a hegy lábától a csúcsra, hanem szívtől szívig vezet. Utazás közben lelünk rá a hangunkra.
Jeremy Collins
Legyenek útjaid hepehupásak, kanyargósak, elhagyatottak és veszélyesek, de vezessenek el a legnagyobb csodákhoz. Hegyeid nyújtózzanak fel a fellegek fölé.
Edward Abbey
A zarándok olyan utazó, akinek az úti célja szellemi-spirituális.
Holly Goldberg Sloan
Az utazás az én drogom. A függőséget csak kezelni lehet, kigyógyulni belőle sosem!
Kordos Szabolcs